Amit idén nyáron a támadó harcról tanultunk 1. rész
Bevezetés
Mindenekelőtt fontosnak tartom a következőket leszögezni:
Nem tudom, hogy mit kellene csinálniuk az ukránoknak ahhoz, hogy minél nagyobb területet, minél gyorsabban felszabadítsanak. Az ukrán katonai vezetésnek nyilvánvalóan sokkal több és pontosabb információja van, mint nekem. Továbbá a szaktudásuk is nyilvánvalóan magasabb szintű, már csak a közvetlenül elérhető tapasztalatokból való tanulás miatt is. Éppen emiatt még véletlenül sem állítom, hogy jobban tudnám, mit kéne csinálniuk a siker érdekében.
Ehelyett ebben az írásban (amely a terjedelem és a töménység miatt ismét két részes lesz) arra teszek kísérletet, hogy a támadás sikerét biztosító eddig ismert tényezők hogyan változtak meg 2023. nyarára az orosz-ukrán háborúban tapasztaltak hatására. Az anyag elején vázlatosan leírom, hogy mi fán terem a támadás – harcászati szinten főleg –, majd a második részben megvizsgálom, hogy milyen tényezők milyen irányba változtattak a támadás sikerét biztosító tényezőkön.
Mint mindig, nyílt forrásból dolgozó kutatóként, természetesen most sem tudok teljes képet alkotni, így ezt a kérdést is, a háború után sokkal alaposabban meg kell majd vizsgálni. Azonban azt is fontosnak tartom, hogy az elmúlt hónapokban összegyűlt ismereteket elkezdjük összegezni, hiszen, „aki nem halad, az hátrál.”
1. A támadó harc elemeiről általában
Minden szabályzat és doktrína egyetért abban, hogy a támadás a döntő harctevékenységi forma, amellyel az akaratunkat rá tudjuk kényszeríteni az ellenségünkre. Amennyiben továbbra is érvényesnek fogadjuk el Clausewitz alapelveit, vagy esetleg egyetértünk az általam leírtakkal, akkor ez az állítás továbbra is igaz. Akár hódító céllal, akár önvédelemből, akár „béketeremtő igazságos” háborút vív az adott fél (ország vagy szövetségi rendszer), mindig a támadás lesz az, amivel az ellenségére rá tudja kényszeríteni az akaratát, hiszen egy sikeres támadással az ellenségét az álláspontja feladására, eredeti szándéka megváltoztatására kényszerítheti.
A szárazföldi csapatok harcászati szintjén megkülönböztetünk mélységből történő előrevonás után menetből indított támadást, ill. közvetlen harcérintkezésből indított támadást.
A menetből indított támadás a „klasszikus” formája a döntő célú támadásnak. Egy mögöttes terepszakaszon összpontosítja az erőit a támadó, valamint alapos felderítés, tervezés, az erők megfelelő felkészítése, a szükséges ideiglenes csoportosítások létrehozása előzi meg a támadást. Ezt követően először a harcszerű menetben előre mozgó támadó erők éljárőr szakaszai és elővéd századai ütköznek meg az ellenség fedező-biztosító lépcsőjével (akit ezek bővebben érdekelnek, itt és itt olvashat róla). A támadás lendületének fenntartása érdekében a támadó előőrseinek 1-2 óra alatt szinte el kell söpörniük az útjukból a védők fedező-biztosító erőit, ezáltal kedvező feltételeket teremtve magát a támadás célját elérni hivatott csapásmérő csoportosításnak.
Azonban a támadó (ideális esetben) nem szépen libasorban masírozva közelíti meg a védőt. A legjobb az lenne, ha már harcalakzatba (az esetek nagy többségében vonal alakzat) szétbontakozva tudná magát rávetni a védőre, azonban a terep ezt sohasem teszi lehetővé. Ehelyett folyamatosan egyre kisebb alegységekre kell szétbontakozni, egészen a szakasz (ha terep engedi, akkor csak század) szintig. Ezek a szétbontakozási terepszakaszok ideális esetben mindig az adott szintű alegységnél eggyel nagyobb erő tüzérségének tűzhatásosságán kívül vannak. Azaz: a zászlóalj oszlopokra történő szétbontakozás a velük szemben védő dandár tüzérosztályainak (ha ez a dandár a fő irányban véd, akkor az elöljáró megerősítő tüzér erőinek a lőtávolságát is figyelembe kell venni). tűzhatásosságán kívül van. A századoszlopokra történő szétbontakozás a védő zászlóalj tüzérségi eszközeinek lőtávján kívül van. A szakaszoszlopokra történő szétbontakozás pedig a védő század aknavető tűzszakaszainak lőtávján kívül van.
Ezen szétbontakozási terepszakaszok konkrét távolsága a védő peremvonalától mérve rendkívül tág határok között mozog, azonban a szenzorokkal túltelített harcmező egyik jellegzetessége, hogy jelentősen megnőttek. Hiszen, a drónok, valós idejű műholdfelvételek, sok egyéb szenzort használó felderítő rendszerek (pl.: SEISMINT, ELINT, SIGINT) által helyesbített nagy távolságú tűzcsapások korában sokkal messzebbről lehet felderíteni egy nagyobb erőcsoportosítást.
Menetből indított támadás terepszakaszai (elvi vázlat, saját alkotás) – azaz ahogy a feleségem hívja, a fekvő kis UFO… (most már nem csak én látom annak legalább). Felhasznált irodalmak: Ált./55. MH Szárazföldi Haderőnemének Harcszabályzata III. rész; US ARMY FM 3-0; US ARMY ATP 3-90.5.
Jelmagyarázat:
1. Összpontosítási körlet
2. Ellenség összes tüzérségi eszközének tűzhatásossági terepszakasza (lőtávja). Látható, hogy ez erősen változik attól függően, hogy a dandár/hadtest tüzérsége mivel van felszerelve (D-20-assal, PzH2000-rel vagy esetleg modernebb sorozatvető rendszerekkel)
3. Zászlóalj-oszlopokra szétbontakozás terepszakasza (napjainkban ez a szenzorok miatt veszélyesen nagy erő koncentráció, nem is jellemző ekkora erők egyszerre történő mozgatása)
4. Század oszlopokra szétbontakozás terepszakasza
5. Szakasz oszlopokra szétbontakozás terepszakasza
6. Roham terepszakasza
7. Utolsó terepfedezet a peremvonal közvetlen irányzású fegyverei előtt (mostanában jellemzően fasor, vagy domb)
8. A védő műszaki zárai
9. Átjáró a műszaki záron
10. A védő megerődített támpontja
A peremvonal előtti utolsó terepfedezet mögött száll ki a harcjárművekből a gyalogság. Amennyiben páncélozott szállító harcjárművekkel rendelkeznek (BTR-család, M113, Stryker stb.), akkor a hjművek itt tüzelőállást foglalnak és innen tűzzel támogatják a gyalogság rohamát. Amennyiben gyalogsági harcjárműveik (BMP-család, Bradley, Lynx) vannak, itt nem feltétlenül kell kiszállnia a gyalogságnak. Ha a harcjárművek páncélja ellenáll a peremvonalban lévő páncéltörő eszközöknek, és/vagy azokat sikeresen le tudják tűzzel fogni, akkor a gyalogságot közelebb lehet vinni. A gyalogsági harcjárművek pedig mozgásból lőtt tűzzel, a gyalogság harcrendjében haladva támogatják a gyalogság rohamát.
Az összpontosítási körlet szintén jó eséllyel nem lesz többé jelen az eddig ismert módon, mivel az oda összevont hatalmas erőkoncentrációt napjainkban lehetetlen elrejteni. Az összpontosítási körlettől a roham terepszakaszáig tartó időszakot előrevonásnak nevezik. Ebben az időszakban a harcszerű menet álcázási szabályait a legszigorúbban be kell tartani, valamint a teljes útvonalon hatékony légvédelmi biztosításra van szükség. Ezen felül, az előrevonás időszakában az előre felderített nagy fontosságú célokra a támadó légiereje és tüzérsége mér csapásokat. Alapvetően a nagy fontosságú célok azok az erőcsoportosítások, haditechnikai eszközök, erődítési elemek, amelyeknek a pusztítása jelentősen közelebb viszi a támadót a célja eléréshez. Lehet szó még nagy értékű célokról, amelynek az elpusztítása az ellenfelet (tehát most a védőt) hozza sokkal nehezebb helyzetbe. Ezek jórészt közös halmazt alkotnak, de a feladattól függően lehetnek eltérések. Azonban a támadó tüzérségének kell, hogy legyen azonnal alkalmazható tartaléka, amely a védő tüzérségére tud ellen-üteg tüzet lőni.
Mindenesetre, a támadó tüzérségi tűzcsapásainak jelentős része ebben az esetben előre felderített célokra előre tervezett módon mért tűzcsapás. A felderítés minősége és a rendelkezésre álló tüzér erők függvénye, hogy mekkora teret hagynak az előre nem tervezett, az előrevonás során felderített célokra mért tűzcsapásoknak. Valamint, legalább ennyire befolyásoló tényező az is, hogy a cél felderítésétől kezdve a pusztításig mennyi idő telik el, amíg a katonai döntéshozatali rendszer „kidobja a megfelelő output-ot”.
2. A rohamról röviden
Miután a támadó akár így, akár úgy, eljutott az utolsó terepfedezetig, megkezdődik a támadó erők harcbavetése. Ezek az erők gépesített lövész alegységek, amelyeket esetleg közvetlenül támogathatnak harckocsi alegységek is. A roham alapvetően egy gyors, lendületes előretörés, amelyet minden elérhető közvetlen- és közvetett irányzású tűzeszköz gondosan megszervezett tüze támogat, annak érdekében, hogy a rohamozó gyalogság és harcjárműveik minél kisebb veszteségek mellett törhessenek előre.
A roham során elkerülhetetlenül a védő műszaki zárrendszerén is át kell haladni. Egészen a „Szurovikin-vonallal” való szembesülésig, nem volt a katonai gondolkodás középpontjában ez a kérdéskör. Ugyanis hiába állnak rendelkezésre modern átjáró nyitó harcjárművek, egy akár több mint száz méter mély komplex műszaki záron nem lehet egy lendülettel áttörni. Először is a védő minden olyan tűzeszközét le kell fogni (de jobb, ha elpusztítjuk), ami a műszaki zárat tűz alatt tudja tartani. Mivel a védő erre készül, nyilvánvalóan erre az időszakra előre kidolgozott manőverei vannak, hogy ki tudja az erőit vonni a csapás alól. Továbbá a robbantásos módszerrel történő átjárónyitás értelemszerűen nem használható pl. a harckocsiárkok leküzdésére.
Emiatt ismét előtérbe kerülnek a régi szabályzatok azon intelmei, miszerint a támadó harcrendben az átjáró nyitásra alkalmas műszaki harcjárműveket és szakalegységeket be kell illeszteni az első támadó lépcső harcrendjébe. Továbbá a támadónak alaposan fel kell derítenie a műszaki zárakat (vonalvezetés, összetétel, mélység), valamint fel kell készülnie arra, hogy az átjáró nyitás idejére (amely simán eltarthat egy óráig még a legjobb felszerelés és kiképzés megléte esetén is) a védő összes olyan tűzeszközét hatékonyan tudja pusztítani, amelyek hátráltathatják ezt a folyamatot.
Amennyiben sikerült a műszaki záron átjárót nyitni, azon át kell haladni, ami azt jelenti, hogy a terep egy erősen szűk pontján kell minél gyorsabban áttörnie a támadónak. Ez természetesen veszélyes, mivel ismét csak koncentrálódnak az erők, amelyek így „zsírosabb” célpontot jelentenek. Az átjárón való áthaladás az utolsó jó lehetősége a védőnek, hogy megállítsa a támadót a saját állásai előtt, így oda több, mint valószínű, hogy előre tervezett módon hagyott elérhető tűzeszközöket, amelyek ekkor csapást fognak mérni (amennyiben még hadra foghatóak). A támadó kihasználhatja, hogy a védő ekkor ismét felfedi az utolsó komoly harcértékű erőit, így ebben az időszakban is célszerű azonnali tűzkiváltásra elérhető tüzérségi eszközöket meghagyni, valamint a rohamot közvetlenül támogató harcjárművek, géppuskások és mesterlövészek részére is külön erre az időszakra is meg kell határozni a tűzrendszer esetleges átalakításának a rendszabályait.
Ha már tűzrendszer. Alapesetben minden egyes manővert szét kell osztani egy manőverező és egy tűztámogató csoportosításra. Egy támadó lövész szakasz esetében (Ukrajnában jelenleg egyszerre egy helyen nem is nagyon támadnak nagyobb erővel) a harcjárművek, a gyalogsági közepes géppuskák (PKM, M240B, MG-3), távcsöves puskák (SzVD) és a kézi páncéltörő eszközök alkotják a tűztámogató csoportot. A manővert pedig a karabéllyal, cső alatti gránátvetővel ill. golyószóróval felszerelt gyalogos rohamcsoportok (rajok) alkotják. Jellemzően a rohamot a szakaszparancsnok, míg a tűztámogatást a szakasz rangidős altisztje vezeti. Ennek nem valami félreértelmezett tiszti hősi ethosz az oka, hanem az, hogy a parancsnok mindig azt a műveletet vezeti, ahol az alegység feladatát megoldják, jelen esetben ez pedig maga a roham.
A rohamozók a tűztámogatók tüzét kihasználva először szó szerint rohannak előre, majd ahogy egyre előrébb jutnak, egyre nagyobb területet zárnak ki a tűztámogató tüzelési sávjából. Ekkor kerül sor az ún. átlövésről és réslövésről tanultak alkalmazására, amely gyakorlatilag azt jelenti, hogy a rohamozók feje fölött vagy közöttük lőnek el a tűztámogatók. Természetesen ezt rendkívül sok idő olyan szintre begyakorolni, hogy nagyobb veszélyt jelentsenek a védőkre, mint saját magukra.
A roham legvégén pedig tűz és mozgás összhangjával (régebb óta fiatalok kedvéért ún. szökelléssel) eljutnak a védők harcárkaiig, ahol betörnek oda (ennek is van egy külön drill-je) és közelharcban legyőzik őket. Jóllehet, a védőnek, ha nem úgy harcol ahogy az oroszok, ilyenkor már rég visszavonult a tartalék állásaiba, az elsődleges állásait meg előkészítette robbantásra.
Eddig volt szó a támadás összetevőiről. A következő részben megnézzük, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie egy sikeres támadásnak és, hogy azok hogy módosultak ebben a háborúban.