Az Avgyijivkától nyugatra vívott csata 1. rész
Először is a kedves olvasók megértését kell kérnem, szabad idő híján nem volt lehetőségem feldolgozni az elmúlt hetek eseményeit. Most egy hosszabb lélegzetvételű, összefoglaló jellegű írás következik, amely a terjedelem és a szerteágazó téma miatt több részes lesz.
A kiinduló helyzet és a terep
Az előző posztomban leírt Avgyijivkai orosz győzelem után új harcászati helyzet jött létre Avgyijivkától nyugatra. A harcászati helyzetet minden esetben a kapott feladat, az ellenség, a terep, a rendelkezésre álló erők és idő függvényében értem, amely természetesen kiegészül - egyebek mellett - infokommunikációs és elektronikai hadviselései (EW) összetevőkkel is (akit érdekel, METT-TCC néven olvashat utána többet). Miután Sztepove, Lasztocskine és Szieverne február utolsó napjaira az oroszok kezére került, az ukránok a terepet kihasználva egy vízfolyás mentén észak-déli irányban sorakozó települések láncára támaszkodva próbálták meg megszilárdítani a védelmet.
Berdicsi (Marija), Szemenyivka (Irina) Orlivka (Laura) és Tonyenke (Francesca) települések (igen, a települések fedőnevei roppant elmésen a MILF-t adják ki) egy-egy megerődített századtámpontot jelentenek. Itt a terep védelemre ideális, hiszen a beépített területet megkerülni szinte lehetetlen, a települések egymástól olyan messze vannak, hogy kölcsönösen tudják egymást tűzzel támogatni. A keleti irányú megközelítést nehezíti, hogy a terep jól belátható és sík.
Az orosz támadási módszer
Az oroszok támadási módszerei a korábbi rohamcsoportos taktikának a terephez megfelelően módosított változata. Az eredeti harceljárás – nagyon leegyszerűsítve – valahogy így néz ki:
az ukrán erődítések kiterjedésétől és minőségétől függő tüzérségi- és légi előkészítés, amely akár napokon keresztül is tarthat, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ekkor a rohamcél (pl. egy falu szélső két házsora, nagyjából 0,5-1km2) környezetének előkészítése történik, támadják az ukrán tüzérséget, EW eszközöket, logisztikai ellátópontokat, vezetési pontokat, páncélosokat. Ez nem meglepő módon a támadó szakasz méretű alegység támadásának érdekeltségi területét érinti.
A roham közvetlen tűzelőkészítéseként magát a rohamcélt lövik, amikor az erődítési elemek lerombolása, a műszaki akadályok és természetesen a védők pusztítása a cél. Ez általában a támadás előtt 12-24 órával kezdődik.
A roham előtt harckocsik és gyalogsági harcjárművek toronyfegyverei tüzével elszigetelik a rohamcélt, miközben a rohamcsoportot (12 fő) szállító harcjármű(vek) az utolsó terepfedezetig viszik a rohamcsoportot.
Ezt követően a rohamcsoport harcjárműről száll és megkezdi a rohamot az ukrán állások ellen. Ez a jelenet általában egy fasor mentén, vagy egy falu pereménél zajlik. A rohamcsoport parancsnoka koordinálja a drónokat, a tüzérséget és az alárendelt 3 tűzcsoportot, ami erősen túlterheli a parancsnokot.
Ezt a támadási módszert Avgyijivkában úgy alkalmazták, hogy a harcjárművek szinte teljesen kimaradtak a képletből, hiszen az ukrán FPV drónok véres rendet vágtak közöttük, valamint a város szélére felzárkózott oroszok az átszegdelt terepet kihasználva nem is szorultak arra, hogy harcjárművek szállítsák őket.
Avgyijivkától nyugatra viszont a kb. 1 km nyílt terepen muszáj harcjárművekkel szállítani a gyalogságot, ha azt szeretnék, hogy a roham terepszakaszát elérjék. Ehhez azonban a rájuk veszélyes ukrán FPV drónokat, valamint a rohamcsoportokra veszélyes tüzérséget le kell fogni. A drónok ellen az eddig is hatékony EW eszközökhöz nyúltak, a tüzérség ellen pedig a saját FPV drónjaikat és a légierejüket vetették be. Érdekesség, hogy az orosz tüzérségi ellentűz a saját forrásaik szerint is gyenge maradt, viszont ukrán tüzérség elleni tevékenységet nagyban segítette az ukrán tüzérség közismert lőszerhiánya.
Elméletben mindez jól néz ki, viszont komoly akadályozó tényező az orosz haderőt továbbra is sújtó központosított döntéshozatal, valamint az a tény, hogy amit előzetesen elterveznek, az a harctéren a legritkább esetben történik meg úgy. Egy a fentebb felvázolt orosz támadást egy század méretű harccsoport hajt végre, a rohamot magát egy szakasz szintű alegység. Viszont a sikerhez elengedhetetlen légi támogatást a dandár, de még jellemzőbb módon a hadosztály szervezi és koordinálja. A tüzérségi tűzcsapásokat (főleg, ha sorozatvetővel történik) a dandár szervezi és koordinálja. Mindez azt jelenti, hogy a támadó században a rohamot vezető szakaszparancsnok fölött 2-3 szinttel kell jóváhagyni minden egyes változtatást a tűztámogatási tervben, amely elfogadhatatlanul lassú és merev rendszert eredményez. Változtatásra márpedig a harcmező káoszában általában szükség lenne.
Az ukrán védelem
Az ukrán védelmet segítette a kedvező terep, viszont minden más hátráltatta. A fentebb leírt orosz támadó harceljárás ellen a leghasznosabb, ha az azt támogató tüzérséget és légierőt semlegesítik. Ebben az időszakban az oroszok számos vadászbombázót valóban elveszítettek, de az ukrán légvédelem ellen (egyelőre úgy tűnik) sikeresen alkalmazták az új hálózat-alapú tűztámogató információs rendszerüket.
Ha az tüzérség és a légvédelem le van fogva, akkor a következő elem, amit az ukránok bevethetnek, azok az FPV drónok. Nagy számban és nagy sikerrel alkalmazták is őket, valamint az aknamezőik is jelentős veszteségeket okoztak az oroszoknak. Jóllehet, itt muszáj megjegyezni, hogy az aknamezőket nagyjából 1-12 óra „szavatossági idővel” az oroszok hatékonyan derítik fel, és ha az első hullám aknára is fut, ha záros határidőn belül követi azt a második, akkor ők már a frissített információk birtokában általában ki tudják kerülni azt. Az FPV drónokkal kapcsolatban muszáj megjegyezni, hogy az orosz EW nagy valószínűséggel jól működött (vagy nem volt elég drónjuk és aknájuk az ukránoknak), hiszen az orosz gyalogsági harcjárművek minden 2. vagy 3. alkalommal azért sikeresen jutottak el a kijelölt roham terepszakaszig.
Mindezek miatt muszáj volt a védelemben nagyobb súlyt helyezni a gépesített lövészekre és a gyalogságra. A gyalogság azonban (ahogy azt a nyugati és orosz szabályzatok is előírják) a tüzérségi előkészítés során nem tartózkodott az állásaiban. Az oroszoknak az esetek 20-30%-ban sikerült megtartani az összhangot a tűz és a manőver között, így a gyalogsági harcjárműveken szállított gyalogság elérte a rohamcélt. Ekkor az ukránok egy ismert eszközhöz, ún. vándor tűzeszközhöz nyúltak. Ez általában egy harckocsi vagy gyalogsági harcjármű (ideális eseteben tűzpár), amely a kritikus ponton gyorsan megjelenik és megsemmisíti a fenyegető helyzetben lévő ellenséget. Ilyen szerepben láthattunk ukrán Bradley-ket és Abrams-eket is pl. Berdicsinél vagy Orlivkánál. Ez a „tűzoltó” szerep azonban az azt végrehajtó gyorsan mozgó páncélozott eszközre is veszélyes.
A harcokban részt vevő egységek vázlatos elhelyezkedése, valamint a megerődített ukrán támpontok helyzete 2024.02.27-én.
Ebben az írásban a megelőző helyzetet és az felek harcászati lehetőségeit igyekeztem bemutatni. A következő részben vagy részekben a március első két hetében lezajlott szárazföldi műveletek és értelmezésük következik.