Kiegészítés az Avgyijivka körüli csatához
Ez az írás a legutóbbi anyagom óta napvilágra került információkat, valamint az azóta történt eseményeket dolgozza fel a szárazföldi csapatok hadműveleti és harcászati szintű műveletei szemszögéből. Ennek az anyagnak a fő forrásai, amelyekből a nyers adatokat gyűjtöttem, ez, ez és ez az anyag. Ebben az írásban ismét csak nem célom az események újbóli elmesélése, hanem a források alapján következtetéseket igyekszem levonni, valamint a korábbi helytelen következtetéseimet igyekszem javítani, frissíteni.
Az előző anyagomban azt állítottam, hogy az első sikertelen páncélos rohamok után az oroszok várhatóan visszatérnek a gyalogsági rohamokhoz. Ebben tévedtem, mivel egészen október 21-ig gépesített lövész és harckocsi alegységekkel (jellemzően egy század méretben egyszerre, de néha egy egész zászlóaljnyi erőt vetettek harcba) támadták az ukrán erőket. Az orosz támadás főcsapás iránya továbbra is a kokszüzem – Sztyepove vonal volt.
A legutóbbi anyagomban a meddőhányót (a közösségi médiában az ukrán elnevezése után Terrikon néven emlegetik) feltételezhetően orosz kézen lévőnek jelöltem, mivel a források arról szóltak, hogy a támadás első napján az oroszok birtokba vették a dombot, valamint sikeresen áttörtek a vasúti töltésen is. Azonban az ukrán ellentámadások október 11-én és/vagy 12-én visszavetették az oroszokat majdnem a kiinduló állásaikig, a Terrikon pedig szilárdan ukrán kézre került. Ezt követően az oroszok elsődleges célja a Terrikon elfoglalása lett, mivel onnan a Sztyepove felé vezető mozgási folyosót megfigyelés és ezáltal pontos tűz alatt lehet tartani.
Egy ilyen meddőhányót értelemszerűen rendkívül nehéz elfoglalni. Az egyetlen sikeres módszer, hogy folyamatosan tűz alatt tartják a védőket (lehetőleg tüzérséggel, valamint harckocsik és harcjárművek toronyfegyvereivel), míg a gyalogság megközelíti a domb alját, majd a lefogó tűz befejezése után (tüzérség esetében, de a közvetlen irányzású tüzet folyamatosan lőni kell a támadó manőveréhez igazítva, lásd: tűzrendszer megszervezése, tűzáthelyezés) villámgyorsan megrohamozza a dombot. Ehhez nagyon pontos lefogó tűz kell, amit szinte másodpercre pontosan hangolnak össze a gyalogság előrevonásával, és ami még fontosabb, hogy ha a gyalogság előrevonása valamiért csúszik, akkor a lefogó tűz beszüntetését ill. áthelyezését is ehhez igazítják. Ehhez viszont relatíve alacsony szintű (század v. zászlóalj, legfeljebb dandár) parancsnok döntése szükséges, mivel ő van megfelelő mértékben közel az eseményekhez.
A gyalogságot a leghatékonyabban gyalogsági harcjárművekkel (BMP-család) és páncélozott szállító harcjárművekkel (BTR-család) lehet eljuttatni a roham terepszakaszáig. Az oroszok minden egyes ilyen próbálkozását ezidáig az ukrán „öngyilkos drónok”, ill. a nagy távolságú precíziós tüzérség csapásai ellehetetlenítették. Ebben az esetben viszont az oroszok egészen hatékonyan tudták eljuttatni az erőiket az ukrán állásokig, sikeresen kivédve az ukránok fent említett eszközeit. Mindezt azonban hiába tették sikeresen, hiszen a peremvonalban lévő ukrán irányított páncéltörő eszközök halomra lőtték a támadó orosz páncélosokat. Ebből azt a következtetést tudom levonni, hogy az orosz elektronikai harctevékenység sikeresen zavarta az ukrán drónos alakulatokat, valamint az ukrán tüzérség nincs jelen a megfelelő eszközökkel a térségben hiszen, ha jelen lenne, akkor jó eséllyel sikeresen akadályozná meg az orosz erők előrevonását a mélységből.
Továbbá arra tudok még következtetni, hogy az orosz vezetési rendszerben a jelentések nem a megfelelő sebességgel jutnak el a megfelelő szintre, mivel az ukránok ugyanazzal a módszerrel végrehajtatott orosz támadásokat ugyanazokkal a módszerekkel verték vissza (a megerősített források szerint) legalább négyszer. Csupán ezen vérfürdőbe torkollott alkalmak után váltottak az oroszok és állítólag 22-én már tüzérséggel bőven megtámogatott gyalogsági rohamokkal próbálkoztak birtokba venni a Terrikont. Ezt a jelenséget egyértelműen úgy tudom értékelni, hogy mire az orosz vezetési rendszeren a sikertelenségekről szóló jelentések (ki tudja mennyire kozmetikázva) eljutottak a hadsereg- vagy a Déli Katonai Körzet parancsnokságig, és ott engedélyezték a támadási módszer megváltoztatását, ahhoz ennyi idő kellett.
A másik észrevétel, amit ezzel kapcsolatban tennék, hogy az ukrán beszámolók szerint az orosz tüzérség ismét jelentős számú tűzcsapást hajt végre. Viszont az ukránok továbbra is hatékonyan tudnak védekezni az orosz páncélos támadások ellen. Mivel a támadó erő egyik legfontosabb feladata, hogy mind az előrevonás, mind a roham során hatékonyan pusztítsa a védő páncéltörő eszközeit, így az az állításom, hogy ez az orosz tüzérség valóban pokollá teszi az ukrán védők dolgát, viszont mégsem tudja kellően hatékonyan támogatni a támadást.
Összességében megállapíthatom, hogy az oroszok a háború eleje óta szenvednek a lassú és merev döntéshozatali rendszer, a nagy számú, de rosszul alkalmazott tüzérség tűzcsapások miatt, és ezt mostanra sem sikerült megváltoztatni.
A jövőre nézve viszont elgondolkodtató, hogy az ukrán beszámolók szerint az orosz katonák relatíve jól képzettek és magasan motiváltak. Továbbá a zaporizzsijai irányban vívott védelmi harc, veszteségteljes ellentámadások, a Bahmut környéki védelmi harc, valamint a Kupjanszk környéki támadások mellett az oroszoknak így is volt elég erejük, hogy állítólag 5 ezredet feltöltsenek, felkészítsenek és bevessenek erre a támadásra Avgyijivka körül. Az viszont már egy másik kérdés, hogy a hadműveleti és hadászati szinten meglévő korlátiak miatt továbbra sem érnek el a bevetett erők mértékéhez illő sikereket.