Pár gondolat a gépesített lövész harcászat jelenéről

Ennek az írásnak a forrásai ez, ez és ez, valamint az ATP 3-90.5 (Combined Arms Battalion) és az ATP 3-90.1 (Armor and Mechanized Infantry Company Team).

November 21-én az ukránok egy korlátozott célú támadással visszafoglaltak egy nagyjából 100-200m mély és max 1000m széles területet Sztyepove-től keletre. Ebben az írásban ennek a harcászati műveletnek az apropóján kívánom a gépesített lövész alegységek, ill. a gyalogsági harcjárművek jelen helyzetét bemutatni.

Természetesen ilyen röviden csak erre a konkrét műveletre vonatkozó észrevételeket lehet tenni. Ezen a rendkívül szűk tér- és időablakban is kizárólag a máig döntő fontosságú fegyvernem, a gépesített lövészek kisalegység szintű alkalmazásáról és annak közvetlen támogatásáról lesz szó, hiszen csak ez az egy apró elem is számos irányba és több száz oldalra terjeszthetné ki a gondolkodást.

1. Mekkora is valójában ez a művelet?

Ebben a konkrét műveletben egy ukrán M2 Bradley gyalogsági harcjárművel felszerelt kisalegység (szakasznak is nehéz nevezni, mivel az eddigi információk szerint legfeljebb egy harcjármű pár hajtotta végre a feladatot) megtámadta az fenyegető helyen lévő orosz állásokat a vasútvonal Ny-i oldalán és birtokba is vette azokat. Itt merül fel az első kérdés a fenti képpel kapcsolatban, ugyanis a világoskékkel jelölt elfoglalt terület egyszerűen túl nagy, és átlóg a vasútvonaltól keletre is. A háború előtt érvényben lévő, és azóta sem megcáfolt szabályszerűségek szerint a kékkel jelölt terület elfoglalásához legalább egy század szükséges, amennyiben azt rendesen védik. Amennyiben a hír igaz és valóban ekkora területet foglaltak el, akkor ezt nem egy harcjárműpár, hanem egy egész század, de inkább egy zászlóalj hajtotta végre. Amennyiben valóban csak egy harcjárműpár dolgozott, akkor az orosz védelem itt nem volt túlságosan erős, vagy valójában a kékkel jelöltnél sokkal kisebb területet foglaltak el az ukránok.

Véleményem szerint valóban egy harcjárműpár hajtotta végre a támadást, viszont mesterien megszervezett támogatással és az oroszok nem úgy védekeztek itt, mint mondjuk teszik azt Novoprokopivka környékén. Itt jó eséllyel nem egyből a megerődített orosz peremvonalba ütköztek az ukránok (hiszen az oroszok kevesebb mint egy hónapja érték el a vasútvonalat), hanem a tankönyvihez sokkal inkább hasonló, fedező-biztosító erőkkel ütköztek meg az ukránok. Ebben az esetben viszont az ukránok valóban birtokba vették a kékkel jelölt terület javát, de azon belül csupán 1-3 kisebb rajállást kellett elfoglalniuk, a köztük lévő teret tűzzel ellenőrzik.

2. Konkrétan, hogy harcol itt a gépesített gyalogság?

A felvételek tanúsága és a szabályzatok szövege itt összecseng. A gépesített lövész alegység a védelem megfelelő lefogásával egyidőben, nagy sebességgel közelíti meg a rohamcélját, és itt elérkeztünk az első fontos különbséghez. Ha a támadó gyalogsági harcjárművekkel (IFV) van felszerelve (pl. Bradley, Lynx, Puma, BMP család), akkor egészen az ellenséges állások „szájába” tudja vinni a gyalogságot, miközben a gépek önmaguk is folyamatosan, menetből, pontosan tüzelnek, a páncélzatuk pedig védelmet nyújt a kisebb kaliberű páncéltörő lövedékekkel, a kézi fegyverekkel és a tüzérségi repeszekkel szemben. Ezt követően tényleg csal pár méterre a rohamcéltól (jelen esetben a harcároktól) megállnak, a gyalogság harcjárműről száll, megrohamozza a rohamcélt és közelharcban birtokba veszi azt. Eközben természetesen a gyalogsági harcjármű(vek) a toronyfegyvereivel folyamatosan támogatja tűzzel a gyalogság manőverét.

Amennyiben nem gyalogsági harcjármű, hanem páncélozott szállító harcjármű (APC, pl. BTR-család, LAV-25, Stryker) jutott szerencsétlen lövészeknek, akkor kicsit eltér a történet. Ebben az esetben a harcjárművek nem az ellenség „szájába”, hanem csak az utolsó terepfedezetig szállítják a gyalogságot, ahol harcjárműről szállnak és a hátralévő pár száz métert rohamban teszik meg, miközben a harcjárművek hátulról biztosítják őket tűzzel. Ebből látszik, hogy a páncélozott szállító harcjárműveknek (ill. a régebbi BMP-knek) mennyivel korlátozottabbak a lehetőségeik, mint a modern gyalogsági harcjárműveknek, és miért elengedhetetlenül fontos, hogy a bármely haderő gerincét adó gépesített lövész alegységek a lehető legmodernebb gyalogsági harcjárművekkel legyenek felszerelve, amelyet kiválóan képzett katonák alkalmaznak, kiváló alegységparancsnokok vezetésével a legutóbbi tapasztalatok alapján frissített harceljárások szerint.

Akármelyik szcenárió is valósul meg, ideális esetben a gyalogság elfoglalja a kijelölt rohamcélt, viszont a nagykönyvtől itt már eltér a történet. A harcjárművek ugyanis nem foglalnak tüzelőállást a frissen elfoglalt pozíciók mellett, hanem visszavonulnak egy fedett területre, vagy különben villámgyorsan az ellenség drónjai áldozatává válnak. Persze, természetesen, ha nagyobb támadásról van szó, akkor a gyalogság a gépekkel együtt nyomul tovább, de most nem ez volt a helyzet, ilyet legutóbb 2022. szeptember elején a Harkovi régióban láthattunk.

Akármi is a felszerelés, a lényeg, hogy a gépesített lövész alegység villámgyorsan megközelíti a rohamcélt, majd az arra megfelelő helyen harcalakzatba bontakozik szét. Ehhez természetesen fel kell deríteni a terepet, ha kell műszakilag meg kell tisztítani a megközelítési útvonalakat, és tökéletesen ki kell tudni használni a terepelemek adottságait a fedés/rejtés és tűzvezetés szempontjából.

Ezt követően a harcjárművek toronyfegyverei számára ki kell jelölni a célokat, amelyeket folyamatosan lőtt és pontosan vezetett tűzzel pusztítanak. Itt a cél, hogy a védőt szó szerint a földhöz szegezze (jobb, ha elpusztítja) és esélyt se adjon a páncéltörő fegyverei alkalmazására. Ehhez a harcjárműparancsnokoknak és a támadó alegység parancsnokának tökéletes helyzetképpel kell rendelkezniük, amit itt most elsősorban a harcjárműbe „begombolkozva” a figyelőműszereken keresztül szerezhetnek meg. Manapság a parancsnokok kezében nem ritka a tablet, amelyre valós időben közvetítik a cél felett keringő drón képét, valamint kiegészülhet hőkamerával és normál kamera képével is. Ez természetesen sokszorosára növeli a parancsnokok helyzetképének pontosságát a hagyományos prizmákon és periszkópon keresztüli kukucskáláshoz képest.

Ezen a képernyőképen a kékkel jelölt Bradley menetből tüzelve kb 40-50 m-re közelítette meg a pirossal jelölt rohamcélt, amelyekre végig hatásos tüzet vezetett.

Ha a támadás ezen része sikeres, akkor a megfelelő távolságra tudják szállítani a gyalogságot, ahol az harcjárműről száll és megrohamozza a rohamcélt. Ehhez továbbra is akna- és egyéb akadálymentes terep kell, valamint továbbra is hatásos tűz. De mindez kevés, ha a gyalogság rohama nem elég határozott. A gyalogság rohama közben nincs megtorpanás, nincs tétovázás a nyílt terepen. A kulcs a manőver közben is kiválóan működő tűzrendszer (ehhez a helyzetet átlátó és kezdeményezőkész alárendeltek szükségesek), a kézigránátok használata és a rohamot folyamatosan és határozottan vezető alegységparancsnokok. Az amerikai szabályzatok ezt találóan „violence of action”-nek hívják. Ha ez hiányzik, akkor a támadás még itt is elbukhat, vagy túl nagy veszteségek árán érhető csak el a siker.

Ezen a képernyőképen a Bradley már szinte az ellenséges harcárok pereménél áll, továbbra is tüzel, így a gyalogság szinte azonnal megkezdheti a rohamot.

3. Milyen egyéb támogatás szükséges egy ilyen művelet sikeréhez?

Itt most nem említem meg a természetesen elengedhetetlen harci kiszolgáló támogatást, hanem csupán a konkrétan ehhez a művelethez sikeres harci támogatásról lesz szó.

Mivel továbbra is a harctér legpusztítóbb eleme, a tüzérséget kell először megemlíteni. Ha elfogadjuk a feltételezést, miszerint itt az orosz fedező-biztosító öv egyik kis harcelőőrsét győzték le az ukránok, az ukrán tüzérségnek az alábbi feladati voltak:

• a roham tüzérségi előkészítése, amely ebben az esetben legfeljebb 3 rajállás pusztítását, ill. az őket közvetlenül biztosító szomszédos rajállások, és a támadók megközelítési útvonalát elérni képes egyéb állások lefogását jelenti;

• továbbá a támadó erőre esetlegesen tüzet nyitó orosz tüzérség ellen végrehajtott ellenüteg tűz végrehajtása.

Az orosz tüzérség ellen az ellenüteg tűz mellett hatásos módszer, ha sikeresen zavarják a szenzoraikat (egyszerű álcázástól kezdve, az infravörös álcázáson át a komplex elektronikai harctevékenységig).

A tüzérség mellé ebben a háborúban felnőtt „öngyilkos drónok” elleni biztosítás a második a sorban. Mivel az időjárás láthatóan lehetővé tette a drónok repülését, így valószínűleg az ukránok EW eszközeikkel sikeresen tartották távol az orosz drónokat a támadásuktól. Vagy esetleg megbízható információjuk volt arról az időablakról, amikor az oroszok éppen nem rendelkeznek elég bevehető megfigyelő és „öngyilkos drónnal” a környéken.

Így érkeztünk el a felderítéshez. Ez nem csupán a védők állásainak, műszaki berendezéseinek és erőinek a felderítését, hanem az oda vezető utak felderítését (járhatóság, vonalvezetés, aknamentesítettség stb.) jelenti. Ez mellesleg sokkal komplexebb feladat ennél, akit érdekel, keressen rá az IPB (Intelligence Preparation of the Battlefield) témakörre.

Ha a felderítés szerint műszaki munkákra van szükség, akkor ezt végre kell hajtani. Ezek lehetnek: útjavítás, aknamentesítés, hídvetés stb. (az átjárónyitás a roham során nem műszaki feladat, az a lövészek dolga).

4. Összegzés

Ebből a rövidnek ígért, de hosszúra nyúlt írásból is kiderül, hogy egy ilyen, időben és térben rendkívül korlátozott művelethez milyen pontosan összehangolt tevékenységre és milyen hatalmas erőforrásokra van szükség. Ebből az írásból nem kapunk egyértelmű választ a szokásos kérdésekre, hogy „Ki fogja megnyerni a háborút?” vagy „Meddig bírják az oroszok/ukránok?” Viszont talán elég jól illusztrálja ezt a háborút, és az abban számtalanszor előforduló kisebb ütközeteket, amelyekre sokszor csak legyintünk. Viszont ezek azok a műveletek, amelyekben brutális küzdelmet folytatnak hús vér emberek. Továbbá ezek azok a sikerek és a sikerhez vezető lépések (és áldozatok), amelyeket számtalanszor meg kell tenni a győzelem felé vezető úton.