Amit idén nyáron a támadó harcról tanultunk 3. rész

Mióta elkezdtem itt közzétenni az írásaimat, sokan nekem szegezték a kérdést, miszerint „Jó-jó, ezek a dolgok így meg így vannak, de akkor mi lesz a fronton?” Erre a legőszintébben azt tudom mondani, hogy nem tudom, mivel az ukrán hadvezetéshez képest csekélyebb képzettséggel és töredéknyi információval rendelkezem. Csupán azt tudom megmondani, hogy ha a dolgok egy bizonyos irányba tartanak, akkor mi várható.

Mindezek miatt úgy gondolom a következőt érdemes csinálni kutatóként: ismertetni kell a meglévő és új jelenségeket és tényeket, és ezekből ki kell tudni alakítani egy vagy több érvényben lévő fő trendet. Ezt követően meg kell határozni ezeknek a trendeknek a sarokpontjait, amelyek fenntartják, ill. azokat a küszöbértékeket, amelyeknél fordulhat. Ezt követően pedig meg kell vizsgálni, hogy egy esetlegesen megváltozó trend hogyan befolyásolja az adott kutatási terület (jelen esetben a gépesített lövész csapatok harcászata) többi trendjét. Ezeknek a változásoknak természetesen több verziója is van, és szakértőként/kutatóként ezeket kell bemutatni a döntéshozónak, ill. az érdeklődő közvéleménynek, hogy „ha így teszel, akkor ez a dolog így változni, ami valószínűleg erre a másik dologra ilyen hatással lesz.”

8. Következtetések, meglátások

Figyelem, ez a rész az okoskodás és többszörös következtetések miatt egyeseket érzékenyen érinthet.

8.1. Az ukránok lehetőségei a hagyományos támadás elvei szerint

Az eddigiek alapján úgy vélem, hogy amennyiben az ukránoknak továbbra is célja a kijutás az Azovi-tengerhez, akkor a szárazföldi harcászat mostani törvényszerűségei alapján sokkal több erőt kell bevetniük. Ahogy azt korábban levezettem, csupán Novoprokopivka elfoglalásához is LEGALÁBB három teljes harcértékű lövészdandárra lesz szükség. Mindkét fél által elfogadott tény, hogy az ukránok váltják a csapataikat 2-8 hetente a fronton, így ez a három dandár még legalább három másik meglétét feltételezi, akiket ők leváltottak, ill. őket le fogják váltani.

A támadás normatívái az elérendő célokat tekintve nem változtak, így, ha az ukránok össze tudják vonni az elegendő erőt és le tudják fogni a megfelelő mélységben az orosz védelmet (főleg a tüzérséget, az EHV csapatokat és a drónos alegységeket), akkor van esélyük az áttörésre. Ehhez azonban az orosz védelem szerkezete miatt egy nap alatt 10 km mélyen és legalább ugyanilyen szélesen kellene tudniuk előre törni. Ez praktikusan azt jelenti, hogy Szolodka Balka és Verbove között kijutnak Psenyicsnye-ig kb. 12-24 óra alatt. Ez jelenleg szerintem esélytelen, de az alapok lefektetése céljából, javaslom vizsgáljuk meg, milyen erők is kellenének ehhez.

Ehhez, az általam érvényesnek tartott szabályszerűségeket figyelembe véve, amennyiben sikerül legalább 5:1 erő-eszköz fölényt kialakítaniuk, az első lépcsőben három teljes harcértékű dandárra lenne szükség (egymás mellett, egy vonalban bevetve), amelyek el tudják foglalni az első lépcsőben védő orosz zászlóaljak védőkörleteit (3-5km mélység és szélesség), valamint le tudják győzni a bizonyosan meginduló nagy számú és heves orosz ellenlökéseket. Ezt követően ez a három dandár a várhatóan elszenvedett nagy veszteségek miatt már csak korlátozottan lesz alkalmas támadásra (de valószínűleg semennyire sem), így azokat le kell váltani. De ha nincs kire leváltani és kivonni, akkor is a támadásban biztos, hogy más erőknek kell átvenni a szerepüket, míg ők a második lépcsőbe kerülnek az új első lépcső szárnyát biztosítandó, ill. tartalék céljából.

Tehát miután a támadó dandárok átjutottak az első lépcsőben védő orosz zászlóaljakon, az ukránoknak újabb három dandárt kell bevetniük, hogy fenntarthassák a támadás lendületét. Ezeknek a dandároknak lesz a feladata az orosz második lépcsős zászlóaljak, ill. a tartalékok által indított ellentámadások legyőzése. Az eddig nyilvánosságra került adatokból arra tudok következtetni, hogy a második az orosz lépcső nincs teljesen feltöltve, hanem jellemzően ún. záró alakulatok vannak ott. Természetesen ekkorra azokat elviszik onnan, vagy az ukránok elpusztítják, és a helyüket a sietve a helyszínre küldött tartalékok veszik át. Hogy itt milyen eredménnyel járnak az ukránok, ezt a tartalékok minősége és az érkezésük ideje erősen befolyásolja; legjobb esetben elsöprik őket (ill. a nagy távolságú tüzérség már az előrevonás közben tudja őket pusztítani), legrosszabb esetben az ukrán második lépcső három támadó dandárja súlyos harcok (esetlegesen találkozó harc) után tudjak csak elérni a kívánt célt, az orosz védelem 10km-es mélységébe való kijutást.

Ha az ukránok fenn tudják tartani a lendületet, esetleg a vártnál jobban szét tudják zilálni az orosz védelmet ill. kevesebb veszteséget szenvednek, csak akkor van esélyük elérni a Csernovohirka – Ocseretuvatye vonalon a „Szurovikin-vonal” harmadik vonalát. Bár itt meg kell jegyeznem, hogy jómagam nem tulajdonítok nagy jelentőséget ezeknek a vonalaknak, hiszen az oroszok képesek villámgyorsan (pár nap alatt) megfelelő védelmi berendezéseket kiépíteni. Az igazi kérdés, hogy milyen erőkkel sikerül ezt megszállni (főleg, ami a tüzérségi támogatásukat illeti).

A fentebb leírt művelet a klasszikus, döntő támadás négy lépésének (betörés, áttörés, siker kifejlesztése, üldözés) csupán az első két elemét valósítja meg és ez is legalább hat, de inkább 9 teljes harcértékű gépesített lövészdandár bevetését jelenti. Továbbá természetesen ne feledkezzünk meg a támadó erők minden oldalú biztosításáról. Nem vagyok birtokában annak a tudásnak, hogy kiszámoljam, hogy egy ilyen intenzitású és méretű hadműveleti művelet milyen irdatlan logisztikai igénnyel jár, de abban biztos vagyok, hogy sokezer tonnában mérik.

Továbbá nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy ezt a hatalmas erőt az orosz légierőtől, tüzérségtől, öngyilkos drónoktól meg kell tudni védeni, amihez számtalan olyan eszköz kell (önjáró légvédelem, elektronikai zavaró rendszerek, tüzérségi felderítő rendszerek stb.), amelyekből Ukrajna – egyelőre – nem rendelkezik elegendővel. Így talán némi megalapozottsággal állíthatom azt, hogy a következő hónapokban – amennyiben ezt a szükséges erő-eszköz fölényt nem sikerül létrehozni – nem láthatunk ilyen támadást.

Jelenleg a Robotinye környéki műveleti területen a Robotinye – Psenyicsnye általános irányban, a saját következtetéseim és az elérhető források (ez meg ez) alapján az orosz és ukrán erők létszáma nagyjából 1:1. Ezt kellene az ukránoknak a második részben felsorolt módon 5:1 körülre tornázni, ha a hagyományos támadás elvei szerint szeretnének sikert elérni. Azonban – szerintem -a balul sikerült június eleji orikhivi kísérlet óta rájöttek, hogy nem kell erőltetni azt, ami nem megy (megjegyezném, hogy csak ezzel a következtetéssel a világ top katonai vezetési rendszerei közé kerültek…).

8.2. Az ukránok egyéb lehetőségei

Elcsépelt, ám annál nehezebb dolog a „dobozon kívül gondolkodni”, azonban most muszáj. Ebben a háborúban az ukránok két sikeres nagy támadó hadműveletet vívtak meg eddig. Az egyik a 2022. szeptemberi harkivi ellentámadás, amely a meglévő ukrán fölény miatt elsöprő sikert aratott, és a klasszikus támadás négy eleme közül az első hármat (áttörés, betörés, siker kifejlesztése) meg is tudtak valósítani. A másik pedig a sokkal kedvezőtlenebb erőviszonyok között indított, nagyobb veszteségekkel járó Herszoni offenzíva volt. Véleményem szerint ez utóbbiból lehet ihletet meríteni.

A Herszoni offenzíva az indirekt módszerek győzelme. Ugyanis az ukránok nem közvetlenül a védekező orosz alakulatokat győzték le és szorították vissza. Hanem kihasználták, hogy a Dnyeper miatt az oroszok ellátása csupán három hídon, ill. kompokon keresztül valósulhat meg, és ha ezeket elvágják, akkor előbb-utóbb az logisztikai rendszer megroggyanása végzetesen meggyengíti az orosz védőket a folyó nyugati partján. Így is tettek, és a folyami átkelőket, valamint a peremvonalhoz közelebb lévő raktárakat, ellátó pontokat, csomópontokat és vezetési pontokat támadták nagy távolságú tüzérséggel, így kényszerítve az oroszokat a visszavonulásra – természetesen ehhez a védelemre a megfelelő nyomást is rá kellett helyezni támadások formájában, de az ukránok nem a nyers erőfölénnyel nyerték meg ezt a csatát.

Véleményem szerint, ha nem akarják elpazarolni a rendelkezésre álló erőket és eszközöket, (és belátható időn belül nem tudnak egész hadműveleti méretű műveleti területeken – értsd több száz km² – döntő erő-eszköz fölényt kialakítani), akkor vissza kell nyúlni a Herszonnál tanultakhoz. Jogosan merülhet fel azonban a kérdés, hogy a mostani támadási irányokban nincs nagy folyam az oroszok hátában, akkor mihez szorítják neki az ukránok őket?

Erre az a válaszom, hogy teremteni kell sok-sok „mini Herszont”. Bővebben: az oroszok hátában lévő mozgást korlátozó terepelemeket kihasználva a nagy távolságú tüzérség csapásaival az első lépcsőben lévő orosz erőket el kell szigetelni. Ezek a mozgást korlátozó terepelemek lehetnek: kisebb hidak (számos kisebb folyó és csatorna van a régióban), átjárók aknamezőkön, dombgerincek, fontosabb útkereszteződések stb. Ezeknek az oroszok mozgásszabadságát korlátozó hatását kihasználva kell a drónok, de mindenekelőtt a nagy lőtávolságú tüzérség csapásait úgy megszervezni, hogy gyakorlatilag elvágják a logisztikától és az erősítéstől egy adott terület (célszerű legalább egy zászlóalj védőkörlet) orosz védőit. Így azok idővel egyre kevésbé lesznek képesek ellenállni az ukránoknak. Ezt kihasználva az ukránok támadhatnak, és jó eséllyel birtokba vehetik az adott terepszakaszt.

Mindehhez természetesen a terep mesteri kihasználására, kiváló felderítésre, rengeteg tüzérségre és a harci funkciók végtelenül precíz összhangára van szükség. De még ezek mellett is rendkívül nehéz az így meggyengített orosz védők ellen elegendő támadó lövész és harckocsizó erőt összevonni és elrejteni az oroszok szenzorai elől. Ezért nem véletlen, hogy jelenleg az ukránok egyszerre legfeljebb szakasztámpontokat foglalnak el így (200x300m) egy századnál nem nagyobb erővel. Ez a módszer (amit az angol nyelvű sajtóban és itt a substack-n is „bite and hold” módszernek neveznek) rendkívül lassú előrenyomulást eredményez és rengeteg erőforrást igényel.

Ezzel a módszerrel lassan, de biztosan haladnak előre, de kérdéses, hogy 2024 őszére el tudják-e érni egyáltalán Tokmakot. Természetesen ezen lehet gyorsítani, ha több erőt vetnek be, azonban kérdéses, hogy megéri-e a kockázatot, ha közben nagyobb veszteségeket is szenvednek. Másik lehetőség a gyorsításra, ha mindeközben teljes mélységében támadják az orosz logisztikát, és igyekeznek nagy távolságú precíziós csapásokat mérni az előrevont orosz tartalékokra, ahogy azt különben már július közepe óta csinálják is. Ezzel az a céljuk, hogy az egész stratégiai irányban igyekezzenek a számukra kedvező irányba billenteni az erőviszonyokat, mivel azonban természetesen nem férek hozzá az ukrán BDA-khez (Battle Damage Assessment = csapás utáni kiértékelés), ill. felderítési adatokhoz, ennek az állását nem tudom megítélni.

Így összességében azt tudom állítani, hogy az ukránok akkor tudnak gyorsítani a támadás ütemén, ha el tudják érni az ideális 5:1 vagy akár 7:1 erő-eszköz fölényt egy adott területen. Ha ez a terület egy rajállás (70-100m széles), akkor azt, ha ez a terület egész Zaporizzsijai régió, akkor azt fogják felszabadítani a „klasszikus” támadás során elvárt sebességgel. Hogy ezt mikor érik el, azt mint már máskor megfogalmaztam, lehetetlen vállalkozásnak tartom nyílt forrásokból megítélni. Viszont az biztos, hogy ehhez a rengeteg erőforráson kívül szükség van arra is, hogy mindazokon a területeken és módokon, amelyeket főleg a cikksorozat 2. részében felsoroltam, az ukrán haderő döntő fölénybe kerüljön. Ennek az útja egyrészt a megfelelő mennyiségű és minőségű anyagi-technikai támogatás, valamint ennél (szerintem) sokkal fontosabb a megfelelő létszámú (saját becslésem szerint 15-20 dandár) kiképzése és összekovácsolása a legfrissebb tapasztalatok alapján. Ez utóbbi a dandárok megszervezésétől kezdve (az állomány képzettségétől függően), legalább 6 hónap.

Amennyiben az ukránok létre tudnak hozni megfelelő erőviszonyokat, akkor viszont ismét arathatnak a Harkivi ellentámadáshoz hasonló sikereket. Véleményem szerint felesleges számolgatni, hogy melyik félnek van az egész frontvonal mentén több katonája. A siker kulcsa ebben az esetben az, ha az ukránok elég nagy területet tudnak elszigetelni, azt elég gyorsan tudják felszámolni, mielőtt még az időközben kiépített állásokba érkező orosz tartalékok megszilárdítják a védelmet és pár km előrehaladás után kezdődik minden elölről. Ha erre képesek az ukránok, akkor a helyi erőfölényre, a kezdeményezés fenntartására és a magas műveleti tempóra támaszkodva (lásd: támadás alapelvei az első részben) sikerülhet felgyorsítaniuk az előretörést és hadműveleti, de akár hadászati méretű sikert is elérni. Hiszen ezek azok a lépések, amelyek során gyorsabban tudják „ledarálni” az orosz védelmet, mint az oroszok erőket csoportosítani oda. Durva példa: ha egy orosz dandárt 4 nap alatt semmisítenek meg, akkor az oroszoknak van idejük a helyére/mögé erősítést átdobni. Ha azonban sikeresen elszigetelik és két nap alatt sikerül legyőzni ezt az orosz dandárt, akkor annak a helyén (kb 5-10km mélység és szélesség) nem lesznek időben ott az orosz tartalékok és nagyobb lendülettel, messzebbre lehet előre törni. A magasabb műveleti tempót kihasználni engedő jobb ukrán harcvezetési rendszerre támaszkodva az orosz tartalékokat találkozó harcban le lehet győzni, ezáltal pedig további előretörést lehet elérni.

Természetesen mindez csak elméleti fejtegetés a szárazföldi harcászat jelenleg meglévő, általam ismert törvényszerűségeire támaszkodva. Simán elképzelhető, hogy nem lesz igazam, mert ezek a törvényszerűségek már nem így működnek. De az is simán elképzelhető, hogy a felek másképp állnak erőforrásokkal, ezért teljesen más irányba mennek az események. Azonban azt mindennél fontosabbnak tartom leszögezni, hogy jóllehet, itt erőforrásokról, meg törvényszerűségekről van szó, a műveleteket hús-vér emberek hajtják végre. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert nem vesztettem el katonát, és már nem is fogok, és csak bízni tudok abban, hogy a fronton lévő hozzáértő döntéshozók igyekeznek a legkisebb veszteségek mellett elérni a céljaikat.