Amit idén nyáron a támadó harcról tanultunk 2. rész

Az előző részben megnéztük, hogy miből is áll a támadás, milyen időszakai és elemei vannak. Ebben a részben azokat a feltételeket vesszük sorra, amelyeket teljesítenie kell a támadónak a siker érdekében. Végül megkísérlek rávilágítani azokra a tényezőkre, amelyek miatt ezek a feltételek megváltoztak a mostani háborúban. Az írás három részes lett. A hamarosan következő harmadik részben némileg szembe megyek az első rész elején megfogalmazott állításommal, miszerint nem fogok javaslatokat tenni. Ugyanis az ismert tényezőkből következtetve megpróbálom felvázolni, hogy milyen esélye van szerintem az ukránoknak a sikerre, valamint, az ebben a részben feltárt tényezők szerintem hogyan befolyásolják a támadó műveletek sikerét.

Az előző részhez képest ezek sokkal kevesebb fix tudást és sokkal több következtetést tartalmaznak, így vitatkozni természetesen ér.

3. Néhány gondolat a támadás sikerét biztosító tényezőkről

Először is, itt fontos szólni a sok helyen felbukkanó számadatokról, amelyek a támadó hadműveletek megértését segítik, de a publikus sajtóban sokszor inkább csak félrevezetik az olvasókat. A támadás sikeréhez szükséges „történelmi” arányszám 3:1 a támadó javára. Azonban, ha a támadó szeretné az erőit ezután a feladat után is akármire is használni, akkor 5:1, míg áttörési terepszakaszon 7:1 a szükséges erő-eszköz fölény, míg beépített területen ez 10:1.

Ez természetesen nem puszta létszámfölényt jelent, a támadónak számos lehetősége van az erő-eszköz fölényét növelni. Először is természetesen némi létszámfölény is szükséges, de a 2:1 bőven elegendő. Ezt kell tovább „izmosítani” légi fölénnyel, tüzérségi eszközök minőségi és számbeli fölényével, jobb minőségű éjjellátókkal, modernebb harcjárművekkel és harckocsikkal, eredményes elektronikai zavarással. Továbbá az erők összpontosításával fokozni is lehet a helyi erőfölényt, amelynek a kialakítása amúgy is a támadás egyik fontos alapelve.

Szándékosan eddig a számokban valamelyest mérhető tényezőkről szóltam, de véleményem szerint ennél fontosabbak a nem számosíthatóak. Ezek: a parancsnokok és az állomány kiképzettsége, a katonai döntéshozatali rendszer hatékonysága (gyorsaság és rugalmasság), a morál és a fizikai állóképesség. Ezeket nem, vagy csak nagyon nehezen lehet mérni, valamint nyílt forrásból lehetetlen ezekről átfogó képet kapni, csupán a harctéri teljesítményeket vizsgálva lehet bármilyen következtetést levonni, amely így sem garantáltan helyes.

További számokkal kapcsolatos tényezők a támadó harc normatívái. Alapvetően egy támadó dandár a védő első lépcsőben védő zászlóalj védőkörletének elfoglalását kaphatja feladatul. Ezek során a dandár közelebbi feladata a zászlóalj védőkörlet első lépcsős századtámpontjainak elfoglalása (2-3km mélység és 2-6 km szélesség). A dandár további feladata a zászlóalj védőkörlet „maradéka” (a tartalék század támpontok és a zászlóalj mögöttes területein lévő logisztikai lépcsők körletei ;4-6km mélység és szélesség). Míg a dandár tovább támadási iránya a zászlóalj védőkörlet mögött lévő dandártartalék állásai (6-12km mélység), vagy esetleg az ellenlökésre készülő tartalékok összpontosítási körletei irányába mért csapás. Ezt a távolságot ideális esetben, a szükséges erő-eszköz fölény birtokában, és amennyiben minden a tervek szerint alakul, a támadó dandárnak 5-20%-os veszteségekkel 10-12 óra alatt végre kell tudnia hajtani.

Természetesen ezek a számok ideák, és ezt az összes releváns szabályzat is tudja, de a támadás sikere érdekében törekedni kell ezt az „álomképet” minél inkább megközelíteni, különben a veszteségek elkerülhetetlenül emelkedni fognak.

De, hogy mik is a támadás sikerét biztosító tényezők a szükséges erő-eszköz fölény meglétén túl? Természetesen:

• az erők a feladatnak megfelelő csoportosítása,

• az ellenség védelmének lefogása, nagy fontosságú célok pusztítása mindig a támadás adott időszakának megfelelően,

• rugalmas reagálás a védő előre nem látott manővereire és csapásaira,

• (legalább) helyi légi fölény,

• a védő elektronikai térben és információs domainben mért csapásainak kivédése,

• a kezdeményezés folyamatos fenntartása a folyamatos manőverek, gyors és változatos csapások és magas műveleti tempó által.

Emellett, saját, harcászati szemüvegemen keresztül nézve muszáj hozzátennem, hogy elengedhetetlen az:

• alegységek összekovácsolása a tökéletességig,

• kiváló fizikai állóképesség,

• saját és kezelésre kijelölt fegyver mesteri alkalmazása,

• parancsnokok villámgyors helyzetfelismerési képessége extrém fizikai és pszichikai nyomás alatt,

• parancsnokok jogköre és képessége az eredeti tervek megváltoztatására (a saját hatáskörükön belül), amennyiben a körülmények ezt szükségessé teszik,

• az összes haditechnikai eszköz (fegyverek, rádiók, gránátok, aknák, átjárónyitó felszerelések, éjjellátó) mesteri alkalmazásának képessége,

• parancsnokok alapos ismerete a páncélosok alkalmazási lehetőségeivel, valamint a légi- és tüzérségi támogatás kérésével kapcsolatban (rajparancsnok helyettesig!!!)

A NKE HHK végzős lövész hallgatóinak szakasz-kötelék lőgyakorlata 2023. májusában (a szerző saját felvétele).

Ezen a videón az látszik, hogy az átlagosnál jobb képességű fiatal katonák (végzős tiszti hallgatókról van szó) egy egész tanéves képzés és kiképzés után arra a szintre jutottak el, hogy félig-meddig harcszerűen, sík terepen, nappal, jó látási viszonyok között egy nagyon egyszerű támadó feladatot hajtanak végre éleslövészettel. A továbbiakban majd a saját alegységeik összekovácsolása során ennél bonyolultabb feladatokat kell végrehajtani nehezebb terepen és éjszaka is. Ez (saját véleményem szerint) még legalább 2-3 hónap megfeszített munka. Ebből is látszik, hogy egy akkora alegységet, amelyet egy támadás során pár perc alatt elveszítünk, milyen iszonyatos munka felkészíteni, és ebből pedig Ukrajnában több ezerre lenne szükség.

„Csupán” ennyit kell végrehajtania a támadónak, és itt csak a harcászati szintről beszélünk. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a közvetlen harcérintkezésből indított támadás annyiban tér el a fentebb leírtaktól, hogy a támadó a védő fedező-biztosító erőivel, vagy akár a fővédőöv élén lévő peremvonal előtt lévő erőivel már harcérintkezésben van, ill. oda más erőket átcsoportosítva hajtja végre a támadást.

A döntő, általános célú támadás esetében, napjainkban ez azonban nem igazán jellemző, mivel a szenzorokkal túltelített harcmezőn lehetetlen az ellenség „orra előtt” elegendő erőt összevonni egy nagyobb áttöréshez

4. Támadás harckocsi megerősítéssel

Alapesetben a harckocsi alegység egy eggyel nagyobb gépesített lövész alegységet támogat. Tehát egy darab harckocsit (de inkább tűzpárt) kap a gépesített lövész szakasz; harckocsi szakaszt kap a lövész század és harckocsi századdal erősítik meg a gépesített lövész zászlóaljat (lásd: ZHCS-k, BTG-k). Fő szabály szerint a harckocsi a támadó gyalogsággal egy vonalban vagy kicsit előttük halad, menetből is pontos tüzével semmisíti meg a nagy fontosságú célokat és a védők erődítéseit, ill. a felszerelhető kiegészítőkkel (akna kifordító eke, vagy aknataposó kerék) utat nyit a műszaki akadályokon. Természetesen eközben nagy veszélyt jelentenek rá a védők páncéltörő eszközei, amelyeknek a leküzdése a gyalogság ill. a tűztámogató csoport elsődleges feladata. Ez azonban nem mindig megy simán, nem hiába emlegették nekünk az idősebb főtisztek, hogy „az átjárót a harckocsijaink füstölgő roncsai jelzik”.

A harckocsik alkalmazása a nagy számú precíz kézi páncéltörő eszköz jelenléte miatt megváltozott. A gyalogsági támogatás eddig is elengedhetetlen volt, de most, ha lehetséges, még fontosabbá vált. A legmodernebb szenzorokkal felszerelt nyugati páncélosok (ilyen Ukrajnában csak a Leopard 2A6, meg talán a Challenger II) hőkamerái és modern „sima” kamerái is csak bőven a Kornet vagy esetleg orosz kézre került Javelin lőtávolságán belülről teszik lehetővé az azt kezelő egyes harcos felderítését (az „öngyilkos drónokról” meg ne is beszéljünk). Emiatt – szerintem – a harckocsik olyan alkalmazását, miszerint a gyalogos harcrend előtt, vagy annak vonalában törnek előre, el kell felejteni. Ehelyett a gyalogságot, akár egy km távolságból szinte tüzérségként kell támogatnia, miközben a gyalogság folyamatosan tisztítja meg a védők állásait. Tovább, ahogy ez a forrás is bemutatja, lehet alkalmazni amolyan rohamlövegként, de ehhez azonban a védő páncéltörő eszközeit biztosan meg kell semmisíteni.

Meglátásom szerint Ukrajnában a harckocsik klasszikus „lovassági” alkalmazásához csak akkor lehet visszatérni, ha az orosz védelmi vonalakat sikerült ténylegesen áttörni, a védelem rendszerét szétzilálni. De a nagy sebességű előretörés során még így is komoly veszélyt jelenthet rájuk egy eltökélt raj lesállása (ahogy azt az ukránok oly sokszor tették 2022 első felében).

5. A támadó harc normatíváinak változásai

Szemfülesebb olvasó észre vehette, hogy az általam leírt számok, némileg eltérnek a szabályzatokétól. Mindennek az az oka, hogy a szabályzatok számait már átalakítottam az általam levont következtetések alapján. A nagyobb hatótávolságú szenzorok és nagyobb lőtávolságú tüzérségi eszközök miatt az erőket sokkal nehezebb elrejteni, így minden egyes terepszakasza a menetből indított támadásnak egyre hátrébb kerül (lásd a „fekvő kis UFO rajzot” az első részben).

Emiatt a felderítésnek még nagyobb lett a jelentősége, és még több erőt kell fektetniük a védők szenzorai és tüzérsége képességeinek megismerésére. Emellett a támadónak az eddigieknél még nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a védők szenzorainak pusztítására (de legalább zavarásukra), ami a légierő, de inkább a tüzérség feladata.

Továbbá maga a harcjárműről szállás terepszakasza mint a roham „startvonala” is változik. Ez szintén összefügg a drónokkal, hiszen hiába takarja őket egy fasor, dombgerinc, vagy házsor, elég egy drón, amely éppen az egyik legsebezhetőbb pillanatban tudja oda irányítani a védő tüzérségének tüzét. Emiatt ismét ki kell hangsúlyoznom a védő szenzorai és tüzérsége lefogásának jelentőséget

6. Pár gondolat a drónokról

A drónok alapjaiban forgatták fel a szárazföldi konvencionális háborút (is). A közösségi médiában elterjedt csapásmérő szerepkör természetesen alapvető fontosságú. Azonban kevésbé látványos, de sokkal fontosabb (és elterjedtebb) a felderítési célú alkalmazásuk. Nem kell ecsetelni, hogy milyen jelenetősége van egy folyamatosan adatokat szolgáltatni képes felderítő drónokból álló rendszernek. Érdekes módon az egyik új lehetősége ennek, hogy nem is az ellenséget figyeli meg a parancsnok, hanem a saját erőit. Na persze (remélhetőleg) nem valami perverz uralkodási vágytól fűtve, hanem azért, hogy ne terhelje az alárendelt parancsnokait folyamatos „Hol vagytok?” kérdésekkel a harc hevében, továbbá ne fedje fel a helyüket a manőverezés közben a „Itt a 210-es, elértük Delta fázisvonalat” -típusú jelentésekkel. Egyes harctéri beszámolók szerint a századparancsnok megfelelő helyzetképéhez (situational awareness) elengedhetetlenek a drónok, nem támaszkodhat csupán a rádión kapott jelentésekre.

Természetesen mindkét fél igyekszik az ellenség drónjait EHV eszközökkel zavarni vagy fizikailag lelőni. Mindez erősen összefügg azzal, amit az ellenség szenzorainak pusztításának szükségéről írtam.

7. A roham változásai

A roham az az eleme a támadásnak, amely a legkevésbé változott. Egy brutális, ember-ember elleni közelharc, ahol a jobb kiképzettség, a magasabb morál, a jobb felszerelés és a puszta fizikai erőfölény érvényesül, bár szerintem ezek közül a kiképzettség-beli fölény a legfontosabb. Ez az ugyanis, amire támaszkodva relatíve gyorsan és kis veszteségekkel be tud törni a támadó a harcárkokba, fenn tudja tartani a támadás lendületét, fel tudja ismerni a gyanús „booby trap”-ket, valamint fel tudja ismerni az akár csak egy pillanatra is kínálkozó kedvező manőverezési vagy tüzelési lehetőségeket.

A rohamot egyre inkább csak a gyalogság hajtja végre, kivéve akkor amikor sikerül olyan helyi fölényt kivívni, hogy a harcjárművekkel biztonságosan a védő árkainak a „szájába” tudják fuvarozni a gyalogságot. A harcjárművek (főleg a régi szovjet típusok) nem jelentenek védelmet már a gépágyúkkal, ill. RPG-kel szemben sem, így a szerepük jelenleg egyre inkább mobil tűztámogatásra és a csapatok nagyobb távolságú mozgatására korlátozódik.

Ennyiből is látszik, hogy a támadás a legbonyolultabb, legtöbb erőforrást igénylő katonai tevékenység. A kényelmes székből ill. gyakorlótérről csak sejtésem lehet arról, hogy milyen hihetetlen nehézségeket kell az ukránoknak áthidalniuk a siker érdekében. Azonban ebben a részben igyekeztem összeszedni (a terjedelmi korlátok miatt nyilván nem hiánytalanul) a sikeres támadás elemeit, az ahhoz szükséges feltételeket