Az orosz, ill. a moszkovita sajtóban kisebb örömünnepre adott okot, hogy az ukrán 155. gépesített lövészdandár több, mint ezer főt veszített dezertálás miatt. A történet pikantériáját az adja, hogy ez az a dandár, amelyet elvileg teljesen francia fegyverzettel, francia kiképzéssel raktak össze. Így elsőre úgy tűnik, hogy jogos a dupla káröröm, miszerint a francia haderő a „szokásos” módon csődöt mondott, de a NATO és az ukrán haderő becsületén is folt esett. Azonban ez egy féligazságokból felépített hazugság, amely jól illeszkedik azoknak az orosz dezinformációs műveleteknek a sorába, amellyel már több, mint egy évtizede támadják a Nyugatot.
Az ukrán 155. Gépesített Lövészdandár nem teljes egészében új alakulat. A törzsébe számos tapasztalt tiszt és zászlós került, a parancsnokuk (Dimitro Rjumsin ezredes) pedig korábban a 33.gl.dd-t ill. a 47.gl.dd-t vezette sikeresen. Érdekesség, hogy a 47-es éléről akkor váltották le, amikor az avgyijivkai ukrán vereség után kritizálta Szirszkij késedelmes döntéseit… A gyalogság viszont döntő részben sorozott újoncokból áll. A 155-ös nem teljes állománnyal vett részt franciaországi kiképzésen, csupán a lövész századok hajtottak végre összekovácsolási kiképzéseket, ill. a francia haditechnikára képezték ki a kezelőket. További érdekesség, hogy az Ukrajnából érkező veterán kiképzőktől a franciák is sokat tanultak, a saját bevallásuk szerint értékes tudás cserélt gazdát.
A hitelesség kedvéért tehát muszáj leszögezni, hogy ez a dandár távol állt attól, amit a NATO-ban kiképzett dandárnak neveznek, viszont a jelenlegi ukrán haderőben még mindig a jobb alakulatok közé tartozott. A katonai szervezetek kiképzésének egyik legfontosabb eleme az összekovácsolás, hogy a katonák és szervezeti elemek megtanuljanak szinkronizáltan együtt dolgozni. Egy ilyen „near-peer” hagyományos háborúban ez sokszor többet ér, mint egy kicsivel modernebb fegyverzet.
Ebben a helyzetben érkezett haza a dandár november végén Ukrajnába, majd november 26-án már arról érkeztek hírek, hogy a válságos pokrovszki szektorban tervezik őket bevetni. Ekkor került sz*r a ventilátorba, ráadásul a legrosszabb helyről, a saját elöljárójuktól. A hadászati szintű ukrán katonai vezetés az immáron szokásossá vált módon elrendelte, hogy a dandárt szedjék szét, egyes zászlóaljaktól a nehézfegyverzetet is vegyék el, adják oda pótlásul más alakulatoknak, míg a zászlóaljakat a front távoli részein pótlásként vessék be, hogy „betömjék a réseket”.
Mindez pusztítóbb hatású volt, mint az orosz siklóbombák, ukrán források szerint is több, mint ezren dezertáltak, Rjumsin ezredest leváltották. Egy ilyen válságos helyzetben a katonai szervezetek egyetlen kohéziós ereje a mellettünk harcoló bajtársunkba vetett bizalom. Az a bizalom, amelyet a közös kiképzés során építettünk ki, hogy bízhatok abban, hogy a szomszédos század is ugyanolyan keményen harcol, mint mi, az, hogy bízhatok abban, hogy a tüzérek is mindent megtesznek értünk, bízhatok abban, hogy a logisztika minden nehézség ellenére el fogja nekünk időben hozni a lőszert stb. Azonban az ukrán hadászati szintű katonai vezetés a saját sorozatos hibáival súlyosan szétveri az ukrán haderő kohézióját, ezáltal az ellenséget segítve.
Minden katona szembesül a karrierje során értelmetlen döntésekkel, amelyeket akkor nem lát át, vagy csak tényleg simán hülyeséget kell csinálni. Békehelyzetben ez a haderő szép csendes dezintegrációjával jár, háborúban viszont százak és ezrek elkerülhető, értelmetlen halálát eredményezi.
Világosan látszik a front helyzetén, hogy ahol az ottani „tökösebb” ukrán parancsnokok figyelmen kívül tudják hagyni Szirszkij káros intézkedéseit, ott stabil a front.
Az ukrán hadvezetés vagy inkább a politikai, mindig is katasztrófális volt, csak ezt az elején a katonák egyéni hősiessége és a modern near pear konfliktus műszaki/haditechnikai realitásai elfedték. Soha egyetlen egy rugalmas döntést nem hoztak, védelemben és támadásban ötlettelen egy helyen a a fejet a falba verős volt mindig a vezetés. Az elején a harkovi és a herszoni győzelmek ezt feledteték, mert senki nem kérdezte meg utólag, hogy pl a 46. dandár miért veszített 9 századparancsnokot a Davydiv Brid átkelőnél. Az orosz vezetés katasztrófa volt a háború elején, de ők láthatóan rengeteget fejlődtek, és a felső vezetés nem félt visszavonulni a rossz helyzetek esetén. Ilyet az ukrán oldalon soha nem láttunk, pedig sokkal többször lett volna értelme. Tudom, hogy ez a vélemény a nyugati világban nem igazán PC, de ez a nyers valóság, amit az ukránok is számtalanszor leírtak már.
És a Makarivka és Uszpenninkában kialakult zsákok ? Ott is mindkét helyen ha jól tudom 4-500 an vesztek oda feleslegesen, holott kb 1 hete látszik hogy ki kellet volna jönni onnan :( Nagyon nem jó hirek jönnek mostanában.