Új technika, új hatások, változó harceljárások, régi hibák

Ebben a cikkben visszafordítom a kedves olvasók tekintetét a Donbaszba. A Kurszki ukrán offenzíva úgy tűnik, hogy elérte a legnagyobb kiterjedését, ez alól az ún. gluskovoi négyszög lehet a kivétel, amelyet itt alaposabban kifejtettem. Az oroszok viszont ezzel szemben tovább támadnak a Donbasz centrumában. Mielőtt ezzel bővebben foglalkoznánk, tisztáznunk kell pár dolgot.

A donbaszi front a Sziverszkij Donyec folyótól indul és onnan dél felé halad, egészen Vuhledarig. Ez a nagyjából 200 km hosszú frontszakasz alapvetően három részre osztható: északi, központi és déli. Ez a felosztás önkényes, a terep és a műveletek jellege alapján osztottam fel, nem vág egybe az ukrán és orosz hadműveleti csoportosítások felelősségi területeivel.

Az észak-donbaszi frontszakasz

Az északi rész a Sziverszkij Donyec folyótól indul, a sokat szenvedett Bilohorivkán át egészen a Csasziv Jar-i műveleti terület északi határáig. Ennek a frontszakasznak a legfontosabb városai Kramatorszk és Szlovjanszk (OBJ A), amelyek az egész Donbaszi régió legfontosabb logisztikai csomópontjai, valamint – ha hihetünk az erről szóló értesüléseknek – az ukránok Avgyijivkánál is jobban megerődítették ezt a terepszakaszt. Ennek a létfontosságú területnek a keleti megközelítési irányait Sziverszk város őrzi, amely előtt a Bilohorivka – Zolotarivka – Szpirne vonalon kiépített ukrán erődrendszer húzódik (kék „erődített vonal” jellel jelölve). Ennek megfelelően az oroszok csak ritkán próbálkoznak itt, amikor próbálkoznak, akkor is jelentéktelen előrehaladást sikerült elérniük.

Ennél veszélyesebb a helyzet ettől a vonaltól délebbre, ugyanis az északi frontszakasz jobb szárnya már nem ennyire stabil. A 2022. júniusi popasznai áttöréssel kezdődőleg, a bahmuti csata során az oroszok 2023. év elejére érték el a nagyjából jelenleg is tartott területet. Azóta csak a pirosan besatírozott területen értek el sikert. A látható nyugalomnak azonban nem az az oka, hogy legyőzhetetlen ukrán védelem áll velük szemben, jóllehet az elmúlt bő egy évben az ukránok itt is jelentős erőfeszítéseket tettek a védelmi berendezéseik fejlesztése érdekében. Az ok, hogy más irányba támadva az oroszok nagyobb területeket veszélyeztethetnek.

Az észak-donbaszi frontszakasz vázlata

A piros szaggatott nyíllal jelölt orosz támadási irány a legegyértelműbb irány OBJ A felé. Azonban pont az egyértelműsége miatt az oroszok sem erőltetik (egyelőre), hanem Csasziv Jar elfoglalására törekednek. Casziv Jarral pedig átértünk a Donbasz központi régiójába.

A központi frontszakasz

A Donbasz centrumában lévő régiónak az északi bástyája Csasziv Jar (OBJ B), a déli pedig Kurakhove és környéke (OBJ C). Csasziv Jar stratégiailag fontos pozíciója miatt mind az északi és mind a központi régió viszonylatában fontos mindkét félnek. Az első ábrán piros szaggatott nyíllal berajzolt orosz támadásra gondolni is felesleges, amíg Csasziv Jart az ukránok ellenőrzik. Csasziv Jar továbbá a környék egyik legfontosabb vízi akadályának átkelőhelyeit is ellenőrzi. A csatornától nyugatra lévő városrész elfoglalása súlyosan fenyegetné mind az északi, mind a déli irányban lévő ukrán erők oldalát és hátát (a térképen ENY COA 1 néven jelölve). Tudom-tudom, ez nem igazi COA, de jobb ötletem nem volt arra, hogy meg tudjam különböztetni őket. Törzsmunka, egyes!

Csasziv Jar helyzete összefügg a délről, Toreck felől érkező nyomással. Toreck esetleges elfoglalása után Konsztantyinyivkát délkeletről (ENY COA 2) és északkeletről is támadhatnák az oroszok, ezzel megpecsételve ennek a fontos városnak a sorsát. Konsztantyinyivka után pedig délkelet felől támadhatnak (ENY COA 3) be a sziverszki vonalon védekező ukrán erődrendszer háta mögé OBJ A irányába.

A konsztantyinyivkai támadási irány lehetséges műveleteinek vázlata.

Szerencsére Csasziv Jar tartja magát, sőt a Kurszki ukrán offenzíva ebből a szempontból még segít is, mivel egyes források szerint innen is vezényeltek át erőket az ukrán betörés elreteszelésére. Így ez a két irányú, Konsztantyinyivkát „harapófogóba” fogó támadás egyelőre nem azonnali fenyegetés. Egy kicsivel délebbre viszont annál veszélyesebb a helyzet.

A Donbasz centrumának centrumában Toreck városánál súlyos helyzet alakult ki. Az események pontos rekonstrukcióját már megtették mások máshol, én inkább a meghatározó jelenségekre szeretném felhívni a figyelmet. Elvileg Toreck és környéke a védőknek kedvez, hiszen meddőhányók, erdő és beépített terület határozza meg a terepet. Viszont a szenzorokkal telített harcmező jellegzetességei miatt a támadónak már 2022. ősze óta nem célszerű nagy páncélos és gépesített kötelékeket összecsoportosítva támadnia. Legalábbis amennyiben nem tudják megszervezni a támadó kötelék mindenoldalú biztosítását. Sokan ezt a jelenséget értelmezték a manőverező hadviselés halálaként, holott „csupán” technikai ugrásról és az abból eredő kihívásokról van szó. Egy szó, mint száz, az oroszok ezt a helyzetet úgy hidalták át, hogy az elsöprő tűzerejükre és a gyalogsági rohamcsoportjaikra támaszkodva sorozatos támadásokat indítottak az ukrán védelem ellen Toreck – Niu York térségében.

Ez ellen a támadási módszer ellen a leghatásosabb a szintén jelentős létszámú gyalogság, az erős csapatlégvédelem és a hatékony tüzérség. Az ukránoknak ebben a körzetben egyik tényező sem volt a birtokukban. Megpróbálták ugyan a tüzérséget harcászati csapásmérő drónokkal pótolni, de az egyre hatékonyabb orosz zavarótevékenység, valamint a terep álcázó hatásai miatt ezekkel sem tudtak sikert elérni.

Ugyanis a támadás geometriájának és a végrehajtó erők összetevőinek változása miatt a támadó orosz gyalogsági rohamcsoportokat nem, hogy hátráltatta a bonyolult terep, hanem segítette. A terep adta számos álcázási lehetőség, a megfigyelést és tűzvezetést korlátozó terepelemek ideális környezetet teremtettek a gyalogsági rohamcsoportjaik alkalmazásához.

A jellegzetes orosz harceljárás szerint tüzérségi és légicsapások sorozatával elpusztítják a felderített ukrán állásokat, majd a gyalogsági rohamcsoportok addig törnek előre, amíg tudnak. Ezt követően ismét tűzelőkészítés következik és újabb támadás, majd ezt ismételgetik a terepnek és az elért sikerek irányának megfelelően.

Az ukránok a meglévő erőforrásaikkal ez ellen úgy próbáltak meg védekezni, hogy a sorállománnyal feltöltött könnyű lövész alegységeket a védelmi támpontok megtartására utasították. Abban bíztak, hogy előbb-utóbb sikerül valahol ideiglenesen megakasztani az orosz előretörést, és az így beékelődött csoportok ellen a jelen lévő, de jóval kisebb létszámú, jól képzett lövész alegységekkel (pl. 425. „SZKALA” Rohamzászlóalj, vagy a volt rendőrökből létrehozott „Ljut” dandár) – jellemzően éjszaka – ellenlökéseket indítanak és felszámolják az orosz sikereket.

Mindehhez azonban nem volt elég erejük, a területvédelmi erők gyakran nem tudták elég ideig megtartani az állásaikat, valamint az ellenlökésekre sem állt rendelkezésre elég erő. Jómagam, nem tudom hibáztatni az ukrán területvédelmi erők azon alegységeit, amelyek esetleg idő előtt feladták az állásaikat. Gondoljunk csak bele. Már több, mint fél éve ismert az oroszok eljárása: a makacsul védekező erődítéseket eltörlik a föld színéről – jellemzően siklóbombákkal. Nagy valószínűséggel minden a környéken harcoló ukrán katonának van első kézből származó tapasztalata ezek bevetéséről. Így amint észlelik, hogy az orosz rohamcsoport megtámadja őket, azt jó eséllyel megállítják. Viszont tudják, hogy 1-8 órán belül érkezik az orosz tűzcsapás, és nem akarnak feleslegesen meghalni, hiszen az orosz légierő és tüzérség ellen ők maguk úgysem tehetnek semmit, így visszavonulnak. Persze lehetőség van egy gyors ellentámadás kivitelezésére, de erre a területvédelmi erők jelentős része láthatólag nincs kiképezve, az erre felkészített alegységek, meg korlátozott számban vannak jelen. Saját becsléseim alapján összesen nagyjából két zászlóaljnyi, ilyen beépített területen végrehajtott ellenlökésre bevethető, kiképzett tartaléka van Toreck térségében az ukránoknak. Egyszerűen nem tudnak mindenhova odaérni, még akkor sem, ha elaprózva, rajonként vetik be őket.

Mindezt a helyzetet tovább nehezíti az ukrán vezetés minősége. Egyes ukrán beszámolók szerint a régi komcsi reflexek jönnek elő sok zászlóalj- és dandárparancsnokból: hazudnak. A saját erők helyzetéről nem valós – általában a valóságosnál rózsásabb – képet festenek a jelentéseikben. Itt teszem hozzá, hogy ez a jelenség elsősorban a volt szocialista országok haderőiben van jelen, bár a nyugati nagyvállalatoknál is egyre súlyosabb a helyzet e téren. Visszatérve a harcászati/hadműveleti szintű példára. A területvédelmi erők ideiglenesen megállítottak egy orosz rohamcsoportot egy adott háztömbnél, parknál, útkereszteződésnél vagy vasúti töltésnél. Az ellenlökést a területvédelmi dandár törzsétől (jobb esetben az egyik, a helyszínen védekező zászlóaljtól) kapott információk alapján tervezik meg. Ehhez tudniuk kell, hogy hol az ellenség, hol vannak a baráti erők, mely utak járhatóak, a baráti erők mely pontig tudják az ellenlökést tűzzel biztosítani. Mik az együttműködési jelek, amelyekkel tudnak kommunikálni a baráti erőkkel, és még ezer megy dolgot pontosítani kell. Amennyiben egy információ is pontatlan, a művelet sikere erősen kétségessé válik. Amennyiben ez a pontatlanság csupán az adott parancsnok renoméjának védelmében keletkezett, szabatosan mondva, a főnök hazudott, hogy védje a saját seggét, akkor az a legnagyobb bűn, amit egy katonai vezető elkövethet.

Az ukránok az anyagi/technikai oldalon így is súlyos hátrányban vannak a Donbasz centrumában. Ha ezt tovább súlyosbítják a fent leírt hitványságokkal, akkor a sors fura fintoraként azon súlyos vezetői hibák miatt szenvednek a kelleténél nagyobb veszteségeket, amely hibáknak köszönhetően 2022. tavaszán meg tudták menteni a saját országukat.

Mivel ez az írás túl hosszúra nyúlt volna a délebbre lévő frontszakaszokkal később foglalkozom.