Áttörési kísérlet Kosztyantyinyivka irányába dél felől

Az előző írásomat ott fejeztem be, hogy május 4-re az oroszok elfoglalták Novooelnyivkát és Olekszandropil több, mint felét is sikerült egy gyalogsági rohamcsoportnak birtokba vennie. Ezzel az oroszok egy hadműveleti szintű áttörést valósítottak meg. Ez valóban egy definíció szerinti áttörés ugyanis egy hadosztályuk (20. g.gl.ho.) a főcsapás irányába három gépesített lövész ezredet bevetve, míg a kisegítő irányokba további két ezredet (egy gépesített lövész és egy harckocsi) bevetve nagyjából 10 km mélyen és 12-15 km szélesen felszakította az ukrán védelmet. Az itt harcoló ukrán erőket (összesen négy, vegyes harcértékű dandárt) egy hónapon keresztül folyamatosan szorították hátra, nem hagyva esélyt a védelem rendezésére. Az oroszok május második hetében igyekeztek átlépni az áttörés fázisából a siker kifejlesztése fázisába, azaz kulcsfontosságú terepszakaszokat elfoglalva a még le nem győzött ukrán erőket olyan kedvezőtlen helyzetbe hozni, hogy azok kénytelenek legyenek visszavonulni. Jelenleg (június 1-én) úgy tűnik, hogy az ukránok végül ebben a fázisban sikeresen reteszelték el az orosz támadást.

Ebben a cikkben ezeknek az eseményeknek a feldolgozására teszek kísérletet a töredékesen elérhető nyílt források alapján. Érdekes megfigyelni, hogy a szenzorokkal telített harcmező miatt a klasszikus támadás hagyományos elemeit az orosz szabályzatokban előírt sebességhez képest kb. 10-szer alacsonyabb sebességgel sikerült megvalósítani. Az egész úgy nézett ki, mintha egy lassított felvételt néznénk. Viszont pont emiatt merül fel az a rendkívül kényelmetlen kérdés, hogy miért tartott egy hónapba az ukrán hadászati vezetésnek adekvát erősítéseket a helyszínre küldeni és tisztességesen megszervezni a védelmet.

Az áttörés kiszélesítése

Mint azt fentebb írtam tehát az oroszok május 4-re megvalósították a hadműveleti szintű áttörést. Az ukránok sietve, sőt inkább kapkodva igyekeztek erősítésekkel útját állni az oroszoknak. Azonban – ahogy valószínűleg mindenki nagymamája mondta – a kapkodás legfeljebb a légy fogásra jó, és most sem volt ez másképp. Az oroszok teljes drón fölényt alakítottak ki, a motorkeréképáron támadó rohamcsoportjaik előtt több kilométer mélységben folyamatosan üzemeltették a felderítő rendszerüket és a rohanvást előre küldött ukrán tartalékok jelentős részét elpusztították.

Azonban úgy tűnik, hogy mindezek ellenére az oroszok nem tudták felgyorsítani a műveleti tempót. Ez érthető, hiszen jelen körülmények között a sikeres, nagy méretű gépesített manőverek végrehajtása lehetetlen, az orosz hadsereg emiatt a már többször leírt, merev menetrend szerint végrehajtott gyalogsági rohamcsoportos támadási módszerrel harcol.

Az áttörés mélyítésére azért sem volt lehetőség, mivel az orosz támadó ékek egy piramis szerűen szűkülő folyosóban harcoltak, így az áttörés kiszélesítése vált szükségessé. Az ukránok úgy tűnik, hogy felismerték ezt, mivel az oroszok két ilyen célú támadását is visszaverték: egyet május 5-én Nova Poltavka felé (itt csak egy raj szintű harcfelderítő járőrről volt szó valószínűleg), míg egyet 7-én Malinyivka felé (itt viszont az ukrán 117. gl.dd. egy teljes orosz roham századot vert vissza drónok és tüzérség összehangolt alkalmazásával).

Azonban az oroszok ebből levonták a megfelelő következeteseket és a bal szárnyon támadó 39.gl.dd.-juk a gyengébb ukrán erő (a 157. gl.dd.) felé helyezte át a súlypontját és egy teljes roham századot bevetve május 8-án elfoglalták Nova Poltavka falu jelentős részét.

Ezzel a sikerrel az oroszok továbbra is fenn tudták tartani az ukrán védelem egyensúlytalanságát, amit könyörtelenül ki is használtak. Az előző napi siker után a 20.gl.ho. igyekezett mégiscsak elszakadni a merev menetrendjüktől. A helyszínen lévő parancsnok és törzse kihasználva a tényt, hogy ők dönthetnek a helyszínen, úgy döntött, hogy folyamatosan fenntartja a nyomást és a szokásos előkészületek mellőzésével 9-én a teljes 33.gl.ezd-t támadásra küldték egy széles frontszakaszon. Ez a döntés helyesnek bizonyult, ugyanis elfoglalták Novolenyivkát és a tőle keletre lévő mezőn is jelentős mértékben sikerült előre nyomulniuk.

Itt érdemesnek tartom megjegyezni, hogy az eseményekhez közeli, alacsony szintre levitt döntési jogkörök megléte egy új jelenség az orosz haderőben. Az, hogy a hadosztályparancsnok dönthet a saját műveleteinek iránya és tempója kapcsán egy magától értetődő dolog a nyugati haderőkben és ezen a téren az ukrán is előremutató volt. Ezekben a napokban, ezen a terepszakaszon azonban pont fordított helyzet állt fent. Az ukránok a túl magas szintre delegált döntési jogkörök miatt lassú és hibás reakciókat adtak, így az oroszok „fejben” folyamatosan előttük jártak. Ironikus, hogy pont május 9-én arattak győzelmet azzal a módszerrel, amivel korábban az ukránok verték őket agyba-főbe…

Az oroszok ezt követően továbbra is az áttörés kiszélesítésére törekedtek, hogy biztosítsák a saját erők manőverszabadságát, továbbá, hogy kellően széles terepszakaszt foglaljanak el, hogy további támadó erők is „odaférjenek” a fő irányhoz. Az ukránok ezzel párhuzamosan igyekeztek további erősítéseket a térségbe küldeni, valamint egyes terepszakaszokon az arcvonalat is megpróbálták lerövidíteni. Bár ez utóbbira csak egy helyen került sor, május 11-én az egész áttörés jobb „vállánál” Szuha Balka és Sztara Mikolajivka között.

Ami ennél fontosabb, hogy ezen a napon a fő csapás irányban az oroszok már harmadik napja igyekeztek fenntartani a magas műveleti tempót, de csak egy kisebb sikerre futotta nekik. A Novoolenyivkától északra lévő víztározó nyugati oldalán sikerült egy fasornyival előrébb törni.

A siker kifejlesztése

A klasszikus, döntő célú támadás harmadik lépcsője tehát a siker kifejlesztése. Az oroszok május 12-re elérték azt az állapotot, hogy célszerűnek látszott olyan terepszakaszok elfoglalása, amelyek a még le nem győzött védőket kedvezőtlen helyzetbe hozzák és visszavonulásra kényszerítik őket. Mindemellett továbbra is jelen volt az áttörés kiszélesítésének szüksége. Mivel a főcsapás irányban jól láthatóan szükség volt pár nap szünetre, így az utóbbira helyezték a nagyobb hangsúlyt.

Május 13-án az előző hét sikertelen próbálkozásai után most a 39.gl.dd. sikerrel járt és egy roham századuk sikeresen betört Malinyivka faluba. A támadás során szenvedtek veszteségeket, főleg az előrevonás végén, a harcjárműről szállás terepszakasza előtt érte pár dróncsapás az oroszokat, azonban falut ezzel a lendületes támadással elfoglalták. Az oroszok azonban ismét megpróbáltak magasabb műveleti tempóra kapcsolni és a sikeres fő támadással egyidőben, második lépcsőben bevetettek egy gépesített lövész szakaszt, amely Malinyivka falutól északra sikeresen tört előre és elfoglalta a falu északi szárnya biztosításához szükséges fasorokat.

Azonban ahogy az ukránok egyre több erősítést küldtek a térségbe (összesen 3 dandár érkezik majd be a hónap végére), valamint ahogy az orosz támadások haladtak, a 20.gl.ho. parancsnoka és törzse arra a felismerésre jutott, hogy nem tudnak a szokásosnál magasabb műveleti tempóval támadni, így visszatértek a „szokásos” menetrendhez.

Május 17-én a kiszögellés északi csücskénél, Novoolenyivkától északra értek el egy kisebb sikert. Az oroszoknak eddig elért sikereik az ukránokat a kiszögellés „vállainál” lévő területeken jelentős területek feladására kényszerültek május 19-én. Mindez definíció szerint teljesíti a siker kifejlesztése kritériumait.

Mindez tovább folytatódott május 20-án, de immáron a főcsapás irányba. 20-án és 21-én a 33.gl.ezd. egy-egy rohamcsoport sikeresen tört előre a Novoolenyivkától északra lévő víztározó mindkét partján.

A fő irányban (észak felé) ezek a támadások május 27-ig folytatódtak. Ezt követően az azóta eltelt három napban az ukránok sikeresen tartották fel az oroszokat. Véleményem szerint itt egy hajszálon múlt, hogy az oroszok ne lépjenek át az üldözés fázisába. Ez egy ebben a háborúban még nem látott siker lett volna, ami alapvetően pecsételte volna meg a Torecknél védekező ukrán erők sorsát.

Összegzés

Egyelőre úgy tűnik, hogy az oroszok a siker kifejlesztése során meg tudták valósítani a szándékuk jelentős részét, az áttörés szárnyain és a fő irányban is jelentős területeket vettek birtokba. További jelentős fegyvertény, hogy az oroszok ezzel a hadműveleti szintű győzelmükkel két irányba is súlyos fenyegetést jelentenek. Amennyiben észak felé támadnak tovább, úgy súlyosan fenyegetik a Torecknél védekező ukrán erőket és a kosztyantyinyivkai irányt is. Amennyiben pedig nyugat felé támadnak, úgy az eddig Pokrovszknál sikeresen védekező ukrán csoportosítás bal szárnyát fenyegetnék.

Az ukránok egyelőre ez utóbbit tartják veszélyesebbek, így ide küldték a több erősítést. Ez érthető, hiszen a kiszögellés csúcsa felé egyre nehezebben tudják az oroszok fenntartani a magas műveleti tempót. Azonban azt is láthattuk, hogy amint az oroszok képesek biztosítani egy pár napig, hogy ne három naponta, hanem minden nap egy-egy támadást végre tudjanak hajtani, akkor jelentős sikereket tudnak elérni.

A csata természetesen még nem ért véget, de úgy tűnik, hogy egy fázis véget ért. Az oroszok sikeresen törtek át és a siker kifejlesztése fázisban is jelentős eredményeket értek el. A beérkező ukrán erősítések és a támadás lendületének természetes kifulladása egyelőre megálljt parancsolt az oroszoknak. Azonban az ukránoknak muszáj lesz iszonyatos erőfeszítéseket tenni a tábori erődítések villámgyors kiépítésébe, gyorsan bevethető tartalékok kialakítására, valamint arra, hogy a kiszögellésben meglévő orosz drón fölényt megtörjék.