Indirekt módszerek harcászati szinten

Az előző írásomban sürgettem az ukrán támadást. Ennek az oka, hogy akkor és most is attól tartok, hogy a beszámolók szerint egyre nagyobb ukrán erőcsoportosítást egyre nehezebben fogják tudni elrejteni az orosz csapások elől. Annak, hogy az ukránok mégsem kapkodnak, több oka is van:

1.      Nyilván sokkal pontosabban ismerik a saját és az ellenség helyzetét és lehetőségeit, ez alapján pedig a várható tevékenységét, mint én.

2.      A szükséges erőt még nem sikerült összegyűjteni ahhoz, hogy döntő támadást hajtsanak végre.

3.      Nem is akarnak ekkora erőt összegyűjteni az ukránok, mivel azt nehéz álcázni, valamint a front más szakaszain (pl. Csasziv Jar, Toreck, Pokrovszk) is nagy szükség van az erősítésekre és a tartalékokra.

4.      Az ukránok igyekeznek kihasználni, hogy a nagy orosz veszteségek miatt az orosz támadás ezen a szűk terepszakaszon leállt és van lehetőség a kezdeményezés visszavételére. Ehhez támadni kell, de a támadáshoz metodikusabb, közvetett/indirekt módszereket alkalmazó támadási módszert választottak.

Jómagam, ez utóbbi állítást tartom a legvalószínűbbnek.

Röviden az indirekt módszerekről

Az ukránok először 2022. októberében alkalmaztak egy hadászati szintű támadáshoz indirekt módszereket. Mint oly sok minden ebben a háborúban, ez is egy régi dolog, amit szinte már elfelejtettünk, de most újra elő kellett venni és a technológiai fejlődésnek megfelelően átalakítani. A támadás sikerét biztosító tényezők között előkelő helyet foglal el a védő logisztikai- és vezetési rendszerének pusztítása a védelem mélységében. Erre a tüzérséget és a légierőt (manapság drónokat) a legcélszerűbb bevetni.

Az ukránok a 2022. őszi herszoni offenzívánál felismerték, hogy nem képesek a védő oroszokkal szemben döntő erő-eszköz fölényt létrehozni, hogy szemtől-szembe nekimenjenek az orosz védelemnek és legyőzzék azt. Ehelyett azt használták ki, hogy az orosz hídfő ellátása két hídon és egy töltésúton keresztül volt megoldható, és ezeket a fojtópontokat igyekeztek elvágni nagy távolságú precíziós tüzérséggel és drónokkal. Természetesen közben folyamatosan nyomás alatt tartották az oroszokat, és amikor lehetőség volt rá kisebb-nagyobb zászlóalj/dandár méretű támadásokat indítottak, amelyeknek az oroszok egyre kevésbé tudtak ellenállni. 2022. október végére így sikerült elérni, hogy az oroszok visszavonuljanak a Dnyeper mögé.

Ez a mintázat és módszertan felhasználható harcászati szinten is. A támadási célul kijelölt terepszakaszt (ami nem nagyobb, mint egy századtámpont = 1,5x1 km) el kell szigetelni. Erre a tüzérség és a drónok a legalkalmasabbak, hogy a támadási célhoz vezető ellátó utakat elvágják, a támadási cél területén lévő védők elöljárója vezetési rendszerét megontsák.

Minderre azért van szükség mert napjaink szenzorokkal túltelített harcmezőjén már nem használhatók a korábbi támadási módszerek. A támadás mindenoldalú biztosítása kibővült, a felderítő- és csapásmérő drónok elleni védelem, a rugalmas tüzérségi tűztámogatás, az álcázás, a mozgásbiztosítás mind-mind sokkal összetettebb feladattá vált. És még ezekkel együtt is csak súlyos veszteségekkel hajthatóak végre ezek a támadások, mint ahogy az oroszoknál is látható. Az ukránoknak értelemszerűen nincs ennyi felesleges emberi erőforrása.

Indirekt módszerek harcászati szinten Hliboke-nél

Az ukránok az elmúlt héten is tovább támadták Hliboke-t. Ez a falu egyelőre az ukránok elsődleges célja Harkivtól északra (természetesen Vovcsanszk szilárd megtartása mellett. Már az előző írásomban is a falu elfoglalását elősegítő előkészítő műveletről írtam. Ennek a műveletnek a sikere lehetővé tette, hogy az ukránok közvetlenül támadhassák a falut.

Már többször írtam (pl. itt) az oroszok által használt súlypont áthelyezéses támadási módszerről. Ezt az ukránok is használják (először 2022. őszén a herszoni ellentámadásnál figyeltem meg), de sokkal kisebb létpékben és ritkábban. Ez érthető, hiszen ez a módszer ugyan lehetővé teszi az előrehaladást, de iszonyatos veszteségek árán. Ezeket a lehetőségeket, megkötéseket és a támadás lehetséges mintázatait figyelembe véve az ukrán művelet valahogy az alábbiak szerint történhetett.

A július 5. előtti hetekben intenzíven zajlott Hliboke indirekt módszerekkel történő elszigetelése – a térképvázlaton drónokkal és „UKR ARTY” felitatú egyes célra lőtt tűzcsapásokkal jelölve. Természetesen ez nem hermetikus elvágást jelent, az ott védekező orosz erők meg tudták oldani a váltást és az utánpótlást, de sokkal nehezebben. Emiatt a faluban lévő orosz védők egyre kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek (ezt jelöli az orosz alegységek jobb szélén lévő „CE 50” felirat).

Az ukránokat továbbra is segíti, hogy a falutól délnyugatra 1 km-re fedett terep található, így a támadáshoz kijelölt erők előrevonását egész sokáig tudják álcázni. Az ukránok számára különösen szerencsés, hogy ez a fedett terep pont a bal szárnyon van, ahol a támadást végre kívánták hajtani.

Az elfoglalt terep méretéből (1,5km mély és 1 km széles) kiindulva a támadást egy zászlóaljnak kellett volna végrehajtania. Azonban mivel az oroszok nem számoltak be hatalmas ukrán támadó hullámokról, és a dróncsapásaik felvételei között sem szerepel több tucat ukrán harcjármű ebben a térségben, arra következtetek, hogy legfeljebb egy század erő hajtotta végre, esetleg több lépcsőben (valószínűleg a 92. Rohamdandár 1. Zászlóalj alárendelt erői). Jogos észrevétel lehet, hogy az ukrán harcjárművek hiányát az is okozhatta, hogy gyalogosan támadtak, ezt azonban a támadás gyors tempóját látva, el kell vetni.

Az ukránoknak a sikerhez először át kellett kelniük egy kis nedves, fákkal benőtt patakmedren (OBJ A). Egy ilyen tereptárgy eddig mindkét fél számára több hetes véres harcokat jelentett volna, de most gyorsan át tudtak rajta kelni és kelet felé fordulva meg tudták támadni a falu északi, patakmedren túli részét. Az, hogy az oroszok sem aknamezőt nem létesítettek a falu nyugati peremén, sem a fasort nem védték szilárdan, arra enged következtetni, hogy a megelőző hetek ukrán indirekt csapásai sikeresek voltak.

Az ukránok sikeresen fenn tudták tartani a lendületet és július 6-án délutánra már orosz források szerint is megvetették a lábukat a falu északi felében. A támadás döntő manővere tehát egy balról végrehajtott megkerülés volt. Igen, megkerülés, nem pedig átkarolás, mert az átkarolásnál a célobjektum oldalába igyekeznek kijutni, míg a megkerülésnél egy terepelemet kihasználva igyekeznek az ellenség mögé kijutni.

A megkerülés sikeréhez szükség volt a manőver álcázására, a csapásmérő drónoktól való megóvására, az orosz védők tüzérségi lefogására, és a manőver alatt közvetlen irányzású tűzzel (ill. drónokkal) történő lefogására. Magát a manővert lendületesen kell végrehajtani, a terep álcázási tulajdonságait kihasználva. A támadási tempó fenntartható, ha az alárendeltek és a parancsnokok is magasan képzett szakemberek, akik az ilyen manőverek minden elemét ismerik. Tudják tartani a harcalakzatot, gyorsan és hatékonyan képesek előre nem tervezett tűzcsapásokat kiváltani, a tűzrendszert folyamatosan meg- és átszervezni, és ami talán a legfontosabb, gyors és pontos az információ áramlás a parancsnokok és az alárendeltek között. Az uránoknak szerencséjük is volt, mert nem volt előttük aknamező, az oroszok pedig súllyal dél felé helyezkedtek el az előző hetek onnan érkező nyomása miatt.

A művelet eredményéből kiindulva, az ukránoknak sikerült a támadás sikerének összes fontos feltételét megvalósítani.

Hogyan tovább?

Az oroszok helyzetét tovább nehezíti, hogy a falu területén belül a kis patakocska egy kis tóvá van felduzzasztva, ami a falu északi és déli része közötti összeköttetést csak jól belőhető fojtópontokon keresztül teszi lehetővé. A falu délkeleti részében még harcoló oroszok ellátása csak északkelet felől, az ukrán drónok és tüzérség által jól belőhető terepszakaszon át oldható meg, ill. ők is csak ebbe az irányba tudnak visszavonulni.

Értékelésem szerint az oroszoknak – amennyiben az ukránok fenn tudják tartani a nyomást – pár napon belül ki kell vonniuk az erőiket a faluból. Ezt követően az ukránok tovább támadhatnak, amennyiben a többi frontszakasz helyzete alapján, ill. a várható veszteségek mérlegelése után ennek továbbra is értelmét látják.

Az ukránoknak célszerű lenne megtisztítani az erdőt Hliboke-től délkeletre, ami azonban újabb legalább egy hét súlyos küzdelem. Ezt követően lehet elgondolkozni, hogy a Kraszne – Morohovec – Olinyikove – Lukjanci vonalat hogyan érjék el, mely az a terepszakasz, amelynek az elfoglalása a legcélszerűbb. Azaz, mely az a terepszakasz, amely elvesztése az oroszok számára legkellemetlenebb mert pl. fontos közlekedési útvonalakat veszélyeztet, vagy kényelmetlenül az oldalában van valamely orosz támpontnak.

Akárhogy is alakulnak itt az ukrán műveletek, az biztosan legalább 2 jól felkészült és jól feltöltött dandár folyamatos bevetését feltételezi, amelyeket egy győzelem után ki kell vonni pihentetésre és feltöltésre.