Csata a Donbasz centrumáért

Most ott folytatom, ahol az előző írásomban abba hagytam. Az Torecki szektorban úgy tűnik, hogy az elmúlt 4-5 napban sikerült jelentősen lelassítani az orosz előretörés tempóját, aminek több oka is lehet:

1. az oroszok ideiglenesen kifogytak a felhasználható emberi erőforrásból, amit az támaszt alá, hogy a támadások száma is csökkent, nem csupán az eredményességük;

2. az ukránok erősítéseket vezényeltek a térségbe, valamint rendezték a vezetési rendszer problémáit. Az elsőt valószínűnek tartom, míg a másodikat valószínűtlennek, bár ideális esetben még ez is megtörténhet.

Mint eddig mindig, minden ebben a háborúban, ez is több összetevő közös hatásának az eredménye, így egyértelmű okot nehéz lesz később is megállapítani, de a tény attól tény. Ettől a szektortól délre, viszont továbbra is súlyos a helyzet.

Biztos vagyok benne, hogy amikor évtizedek múltán a hadtörténészek feldolgozzák ezt a háborút, akkor ezek a műveletek a Donbasz centrumáért vívott csata néven kerülnek majd említésre. Ennek a csatának az első fázisa Avgyijivka elfoglalása volt. A második fázis az áttörés a Tonyenke – Berdicsi vonalon (három részben írtam le, az első rész itt van). A harmadik fázis az áttörés Ocseretinye falunál és a negyedik fázis a harc Pokrovszk elővárosaiért és a Karlivka víztározó környékéért. Az, hogy mi lesz az ötödik fázis, természetesen a most zajló negyedik fázis eredményétől függ.

Amikor kb. egy hete erről a frontszakaszról írtam, az orosz erők majdnem ott álltak, mint ahol most (szeptember 2), ez alól a pokrovszki kiszögellésük déli iránya csak a kivétel. Itt – valószínűleg – a 90. Gárda Harckocsihadosztály (g.hk.ho.) 228. Gárda Gépesített Lövészezrede (g.glöv.ezd.) támadott annak érdekében, hogy a Karlivkai-víztározótól délre és keletre védekező ukrán erők hátát fenyegessék.

Az oroszok a már bevált súlypontáthelyezéses, gyalogsági rohamcsoportos taktikát alkalmazták, természetesen a szokásos elsöprő tűztámogatással. Jóllehet, ez utóbbi itt kevésbé volt jelentős, mivel az itt védekező ukrán erők teret engedtek, és az oroszok meglepően gyorsan tudtak előre törni. Augusztus 27-én elfoglalták Memrik és Kalinove falvakat, majd a támadásukat egy harcászati szintű támadási sáv szélességgel keletebbre helyezték át és szeptember 2-re elérték a Vovcsa folyót.

Az orosz pokrovszki kiszögellés déli szárnyán végrehajtott műveletek manővereinek vázlata

Augusztus utolsó napjaiban az ukrán 25. Légiroham Dandár (lr.dd.) védekezett itt egy eléggé széthúzott védősávban. Az ukrán Tavrija hadműveleti csoportosítás parancsnoka és törzse azonban felismerte, hogy a 25-ösnek már nincs elég ereje az orosz támadás megállítására, így – amellett, hogy több erősítést is a helyszínre vezényeltek – a 25-öst halogató harcra utasították.

Itt két megjegyzést kell tennem. Az első, hogy a térképen csak a 25. lr.dd. harcértékét jeleztem („CE50”). Jóllehet, a többi egység is valószínűleg messze van a 100%-tól, a 25-ösről biztosan tudjuk, hogy az eredeti erejének legfeljebb a felével rendelkezik.

A másik megjegyzés a halogató harcról szól. Nagyon röviden, a halogató harc egy olyan védelmi harctevékenység, amikor a védő területet ad fel időért cserébe. A támadót (aki jellemzően túlerőben van) mindig egy kis időre megállítja (erre a legjobb eszköze a tüzérség, vagy a saját nagyibb lőtávolságú, közvetlen irányzású fegyvereinek a tüze), majd a védő igyekszik gyorsan kivonni magát a támadó túlerejű csapása alól. A halogató harc egy roppant bonyolult és nagyon veszélyes tevékenység, amelynek a sikeres végrehajtása magas szintű katonai szaktudást feltételez. Akit érdekel, bővebben írtam róla itt, a 2022. Harkivi ukrán ellentámadás kapcsán, amikor az orosz 2. „Tamanszkaja” g.glöv.ho. kényszerült ilyenre. A cikk angolul van, a Honvédségi Szemlében jelent meg.

Az oroszok mindenesetre gyorsan törtek előre, de a terep (a Vovcsa folyó) és a beérkező erősítések – egyelőre úgy tűnik – megállították őket. Az orosz támadási módszer eddig ismert jellegzetességeihez képest egy új jelenséget figyelhettünk meg. Számos ukrán drónfelvételen látszik, hogy az oroszok néha már csak 2-4 fős tűzcsoportokkal mozognak. Ennek az elsődleges oka az, hogy az ukránok a tüzérség helyett sokszor harcászati csapásmérő drónokat alkalmaznak. Egy drón jellemzően egy egész rajt (6-12 fő, de általában 8) képes volt semlegesíteni. Viszont, ha így szétaprózzák az oroszok az erőiket, akkor akár 2-3-szor annyi ukrán drónra lenne szükség ugyanahhoz az eredményhez.

Természetesen ez a szétaprózás szembe megy az erők megfelelő mértékű összpontosítása alapelvével, de úgy tűnik, hogy működik. A másik oka az augusztusban látott gyors orosz sikereknek az ukrán védelem azon hiányossága, hogy képtelenek voltak a kiismerhető mintázat szerint támadó orosz erőket megállítani. Az oroszok ugyanis mindig a nagyobb fasorok takarásában nyomultak előre kihasználva a saját tüzérségüket és a fasorok nyújtotta álcázási lehetőséget.

Az, hogy ez sikerre vezetett, elsősorban az ukrán tüzérség lőszerhiányára vezethető vissza. Azonban a másik ok az, hogy túl későn kezdték el, és/vagy elégtelen erőforrást használtak a környékbeli védelmi vonalak kiépítéséhez. Az orosz rohamcsoportok győzelmeit bemutató videókon egyértelműen látszik, hogy egyes állások még csak félig sem voltak kiépítve. Régi alapvetés, hogy védelemben a műszaki munkáknak sosincs vége. A védelem műszaki berendezése (erődítés, műszaki zárás, álcázás) az a tevékenység, amelyet folyamatosan kell végezni és tökéletesíteni. Remélhetőleg az ukránok tanultak ebből és Pokrovszk környékén (és mögötte is!!!) gőzerővel épülnek a védőállások.

Hogyan tovább?

Jelenleg úgy tűnik, hogy az orosz támadás kicsit veszített a lendületéből. A pokrovszki orosz kiszögellés északnyugati és nyugati oldalát az ukránok stabilan tartják, a múlt héten csupán a déli irányban tudtak az oroszok előre törni.

Itt ezzel ismét veszélyes helyzetet teremtettek a Karlivka – Kurakhivka vonal mentén védekező ukrán erőknek (LINE A). Ennek a vonalnak az északi bástyája Ukrajinszk (OBJ U), amelyet, ha elfoglalnak, súlyos helyzetbe hozzák a LINE A-tól keletre harcoló ukrán erőket, akiknek így vissza kell majd vonulniuk (kék szaggatott nyíllal jelölve). Emiatt a k9zeljövőben – szerintem -az itteni harcok súlypontja Ukrajinszk lesz.

Azonban némi előnye is lehet annak, hogy az oroszok dél felé összpontosítanak. Az orosz hadászati szintű katonai vezetés és az egész politikai rendszer jellegzetességei miatt folyamatosan szükség van a sorozatos győzelmi jelentésekre. Ezt az ukránok – úgy tűnik – hogy igyekeznek kihasználni. Ha már megállítani nem tudják mindenhol az orosz támadást, akkor a nekik kevésbé veszélyes déli irányba terelik. Ezzel ugyan fenyegetik a Kurakhove térségében harcoló erőik hátát, azonban abban bíznak, a Kurakhove – Vuhledar vonal felgöngyölítésével nem végeznek az oroszok a Raszputyica előtt, így tehát arra leghamarabb már csak 2025. április/május körül kerülhet sor. Ezt alátámasztja, hogy jóllehet, az oroszok elvágták a Vuhledar – Konsztantyinyivka főutat Vogyane előterében, de ezt a sikert még sem tudták tovább fejleszteni, és a front két hete lényegében mozdulatlan ott.

Megítélésem szerint a Donbaszért vívott csata újabb döntő fázisába érkeztünk. Ha az ukránok elég hosszú ideig délre tudják terelni az orosz támadó erőfeszítéseket, és azok elég lassan nyernek teret, akkor Pokrovszk, és így a Donbasz akár 2025. nyaráig ukrán kézben maradhat, később lehetőséget teremtve egy északnyugat felől Ocseretinye irányába végrehajtott ellencsapásnak. Bár ez utóbbi inkább a vágyálom kategóriájába tartozik jelenleg.

Természetesen, ha az oroszok képesek a már látott sikereiket megismételni Hrogyivka-Pokrovszk felé, akkor mindez ellenkező előjellel valósul meg és az oroszok már akár 2024. októberére Pokrovszkban harcolhatnak.

Mindez a rendelkezésre álló erőforrások, a tér, az idő és az ellenségről szerzett információk mesteri, már-már művészi szintű felhasználását jelenti. Ez a hadtudomány és a hadművészet egyik igazi szépsége. Ami borzasztó benne, hogy emberek ezrei halnak bele…